Befutottak az első igénylések: már most sokan pályáztak az otthonfelújítási támogatásra

MTI 2021. január 19. 20:01
Megérkeztek az első igénylések a január 1-jén indult otthonfelújítási támogatásra - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin ismertetése szerint eddig mintegy harminc család nyújtotta be igényét a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatásra. Emlékeztetett arra, hogy a támogatást a saját háztartásukban legalább egy gyermeket nevelő szülők kaphatják meg.

Közölte, az otthonfelújítási támogatás egyéni élethelyzetekre vonatkozó kérdéseire a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatán, call centerén és honlapján tudnak válaszolni a szakemberek.

Novák Katalin elmondta, egy friss kutatás szerint Magyarországon tíz emberből kilenc nagyon fontosnak mondta, hogy saját tulajdonú otthona legyen. Egy másik felmérés szerint pedig a megkérdezettek 64 százaléka tervezi otthona felújítását.

Novák Katalin közölte, egy családot alapító pár ma már több tízmillió forint segítséget kaphat az otthonteremtéshez. A babaváró támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) és az ehhez kapcsolódó 15 millió forintos kölcsönnel akár 30 millió forint támogatást is kaphatnak a fiatalok a magyar államtól

- mondta.

Kitért arra is, hogy a kormány tervei szerint 2022. január 1-jétől a 25 év alattiak szja-mentességet kaphatnak munkajövedelmük után, és ez újabb támogatást jelent a fiataloknak. Jelezte, ehhez hasonló mentesség Lengyelországban működik.

Címlapkép: Getty Images