Rohamtempóban újul meg a város: ömlik a pénz a fejlesztésekbe Pásztón

HelloVidék 2021. február 3. 10:02
A járványügyi helyzet ellenére több beruházással is gazdagodott Pásztó a múlt évben. Megújult például a sporttelep, új köntöst kapott a helyi piac, de kamerarendszert is kiépítettek a lakosság biztonságának érdekében - írta meg a nool.hu.

Ahogy a portál írja, rengeteg fejlesztés valósult meg az elmúlt évben Pásztón. Farkas Attila, a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz év áll mögöttük, hiszen a koronavírus-járvány sok elképzelést meghiúsított. Ennek ellenére mindent elkövettek, hogy ne zárják eredménytelenül a 2020-as évet.

Kiemelte azt is, hogy a sportéletre is nagy hangsúlyt fektettek, ugyanis a Hajós Alfréd úti sporttelepen elkészült a salakos futókör kialakítása, élőfüves edzőpályát, valamint a centrum területén szabadtéri kondiparkot hoztak létre. Utóbbira mintegy 16 millió forint állt rendelkezésre.

A 150 négyzetméteres gumiburkolattal ellátott kondipark területére 25 darab sporteszközt telepítettek, amelyek különböző edzéstípusok elvégzését teszik lehetővé. Az egészségjavító projekt fő célja, hogy olyan közösségi tér várja a helyieket, amely mindenki számára elérhető sportolási lehetőséget kínál, ahol valamennyi korosztály aktívan töltheti a szabadidejét. Így növekedhet az egészséges, mozgásban gazdag életmódot folytatók száma, és többek számára a mindennapi élet alapvető részévé válhat a sportolás

- mondta korábban a polgármester.

Ezen túlmenően számos fejlesztés zajlott és zajlik most is a városban és környékén:

  • A Pásztóhoz tartozó Hasznoson és Mátrakeresztesen is új köntöst kapott a művelődési ház.
  • Mátrakeresztesen az orvosi rendelőt is korszerűsítették.
  • A helyi piac felújítása is megvalósult. A munkálatok során egyebek mellett területrendezést végeztek a szakemberek, pluszparkolókat alakítottak ki és megújult a közeli járdaszakasz, valamint a piac bejáratánál lévő részt is rendbe tették.
  • A tavalyi évben elindult továbbá a helyi Zsigmond Király Általános Iskola teljes körű felújítása. Erre a Salgótarjáni Tankerületi Központ mintegy 1,4 milliárd forintot kapott.
  • Ezenkívül rendkívüli kormánytámogatásból megkezdődött a közel 50 kamerából álló megfigyelőrendszer kiépítése Pásztón.
  • A Varázsvölgy elnevezésű turisztikai projekt során megújul a város történelmi városrésze, amelynek munkálatai már javában folynak.
  • A helyi strand is teljesen megújul, nőhet a város turisztikai vonzereje. A strand fejlesztésére az önkormányzat 200 millió forintot nyert el.
  • Vis maior támogatásból Hasznoson 750 méter hosszúságban felújították a Kövicses-patak mederfalát.

Címlapkép: Getty Images