Betett a járvány a kézműves sörfőzdéknek is: először azt se tudták, mihez kezdjenek

HelloVidék 2021. február 19. 10:00
Nehezen élték meg a pandémiás hónapokat a fertőrákosi kézműves sörfőzde tulajdonosai is, de már látják a fényt az alagút végén, és több újdonsággal is készülnek tavaszra.

A közgazdász végzettségű fiatalok, Mühl Erik és Németh Gábor 2016-ban találkoztak először, megismerkedésük után egy évvel aztán el is készült a saját főzdéjük Fertőrákoson. Ugyan az üzem megsínylette az utóbbi egy évet a járványügyi korlátozások miatt, mégsem lankadt Erik és Gábor lelkesedése, jöttek az újabbnál újabb ötletek, hogy hogy fenn tudják tartani a sörfőzdét - írja a Kisalföld.


Nehéz volt az elmúlt év, hiszen főállás mellett készítjük a söreinket, főleg viszonteladóknak értékesítünk. A korlátozások miatt a vendéglátóhelyek többsége még mindig zárva tart. Nem tudtuk, mit kezdjünk a raktárban álló italokkal. Szerencsére sikerült a készleteinket magánszemélyeknek eladnunk

– mondta a lapunk Erik.

Komoly kihívás jelentett vészelni ezt az időszakot

Egyik pillanatról a másikra változott meg az addig jól működő piac.

Új ötletekkel kellett előrukkolnunk, például a karácsonyi időszakban több céggel is megegyeztünk, hogy az alkalmazottjaiknak és a főbb partnereiknek a mi sörünket adják ajándékba. Nem tudtuk, hogyan fogunk a helyzetből kilábalni, de végül 15 százalékkal jobb árbevételt értünk el, mint a pandémia előtt

– részletezte Gábor.

Németh Gábor és Mühl Erik sörfőzdéjében időnként készítenek extra ízesítésű söröket is, mint például a csokis-banános vagy az extra savanyú fekete ribizlis.

A fejlesztést illetően folyamatos a dilemmájuk a tulajdonosoknak, hiszen főállásuk mellett még az üzemeltetés sem zökkenőmentes. Jelenleg évente közel 17 ezer liter sört készítenek, ehhez a mennyiséghez az infrastruktúrájuk már az induláskor megvolt. Most úgy érzik, bővíteni kell a kapacitásukat, hogy még nagyobb választékból tudjanak kínálni az érdeklődőknek, illetve egyre gyakrabban keresik meg őket bérfőzéssel.

A jövőt illetően nagy a bizonytalanság bennünk. Most várunk márciusig, hogy lássuk, mikor nyithatnak a vendéglátóegységek, akkor azt is jobban meg tudjuk tervezni, hogy milyen sörrel és mennyiséggel készüljünk. A célunk az is, hogy a térségben minél többen megismerjenek minket

– tette hozzá Gábor, aki a Soproni Egyetemen végezte a tanulmányait, és azt is elárulta, hogy tavasszal megszülethet az egyetem söre is. Ezzel kapcsolatban még sok a kérdés, hogy milyen kiszerelésű legyen, a receptúra sem forrta még ki magát, de ez mind a pandémia enyhülésével valósulhat meg és a jövő meglepetése lesz, nyilatkozta a lapnak.

Címlapkép: Getty Images