Közel 70 millió forintot örökölt a szolnoki kórház: mutatjuk, miért

HelloVidék 2021. március 22. 09:02
Az összeg már megérkezett a kórház alapítványához - írta meg a szoljon.hu.

Ahogy a portál írja, rendszeresen érkeznek cégektől és magánszemélyektől adományok a Hetényi Géza Kórházba. Nemrég azonban olyan nagylelkű gesztusról értesítették Piroska Miklós főigazgatót, amelyre ritkán akad példa.

Kanadából kereste meg a kórházunkat Alberta állam tiszteletbeli konzulja, Szenthe Sándor és arról értesített, hogy egy kanadai magyar, Gulácsi István végrendeletében jelentős összeget hagyott a Hetényi Géza Kórházért Alapítványra. Kiderült, mintegy 300 ezer dollárról, azaz közel 70 millió forintról van szó, amit a kardiológiai osztályunknak szántak

- magyarázta Piroska Miklós.

A lap közlése szerint Gulácsi István 1924-ben született Szolnokon, majd 1949-ben emigrált Kanadába feleségével, Erzsébettel és Edmontonban telepedtek le és hatvannégy évig éltek boldog házasságban.

A pár rendszeresen utazott haza Magyarországra, az elhatározás pedig, hogy a kardiológiai osztálynak adományozzanak egy nagyobb összeget, onnan ered, hogy itt tartózkodásukkor Erzsébetet éveken keresztül kezelték a Hetényi Géza Kórház kardiológiai osztályán, dr. Herczeg Béla osztályvezető főorvos vezetésével. A 2020-ban elhunyt férj végrendelete szerint már meg is érkezett a pénz a kórház alapítványához. Köszönetképpen a nagylelkű gesztusért, a kórház vezetősége arra készül, hogy egy emlékplakettel tisztelegjen az adományozók előtt

- írta meg a lap

Címlapkép: Getty Images