Jó hír a bringásoknak: a vidéki nagyváros jelentős cégeit is elérő új kerékpárút épül

MTI 2021. március 31. 20:00
Közel négy kilométer hosszú, a város jelentős cégeit is elérő új kerékpárút építése kezdődött meg Zalaegerszeg déli részén - közölte a helyszínen szerdán a zalai megyeszékhely polgármestere.

A város klímavédelmi stratégiájának kiemelt része, hogy Zalaegerszegen jelentős mértékben bővítik a kerékpárutak hálózatát. Még 2019-ben 6,5 kilométeres szakasz készült el 406 millió forintból a Platán sortól a Gébárti-tó irányába, a mostani építkezés pedig a déli városrészben, a Zrínyi utca mentén zajlik, ahol 3,8 kilométeres szakasz készül 257 millió forintból.

A helyi Kovács Károly Városépítő Program részeként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert összegből a nyár végéig megvalósuló új kerékpárút egyebek mellett az elektronikai gyártással foglalkozó Flex és a bútoripari ADA gyárainak elérését teszi lehetővé kerékpáron. Egyre nagyobb igény mutatkozik ugyanis arra, hogy a dolgozók a munkahelyeiket kerékpárral is biztonsággal meg tudják közelíteni - közölte Balaicz Zoltán polgármester, aki hozzátette:

A város két további helyszínén egy 2,8 és egy 4,5 kilométeres újabb bicikliút építése már biztos - de újabb kettő tervei is készülnek -, ezzel pedig összesen közel 18 kilométerrel bővül a zalai megyeszékhelyen a bicikliút-hálózat hossza, de a két új tervvel együtt akár 25 kilométernyi is épülhet.

Címlapkép: Getty Images