Ingyenes lett a jogosítvány meghosszabbítása: csak ezt kell tenni hozzá

HelloVidék 2021. április 19. 11:50
Az eddigieknél egyszerűbb, gyorsabb, illetve négyezer forint helyett ingyenes lehet a magyar jogosítványok kiadása a Magyarország.hu-n, azaz az Ügyfélkapun – olvashatjuk a Totalcar.hu-n.

Februárban ugyanis új funkcióval bővült a felületen a Személyreszabott Ügyintézési Felület (SZÜF): az okmányokról szóló menüben, a vezetői engedélyre kattintva kell kitölteni egy nyilatkozatot arról, hogy felhatalmazzuk a Belügyminisztériumot, hogy további külön kérelem nélkül gyártson mindig új jogosítványt, amikor ez szükséges.

Aki ezt a néhány kattintásból álló műveletet nem végezte el, annak ezután is a Kormányablakba kell mennie és szemben a webes lehetőséggel, ott továbbra is 4000 forintba kerül a kártya kiállítása, az idősebb korosztály esetében olcsóbb.

Amikor valakinek lejár a jogosítványa, de előtte jóváhagyta, hogy az állam automatikusan elkészítse a következőt, annak viszont nem kell mást tennie, mint megvárni, hogy a hosszabbításhoz kötelező orvosi alkalmassági igazolást feltöltsék a rendszerbe. Amint ez megtörtént, legyártják az okmányt, így azt nyolc napon belül megkaphatja azon a címen, amelyet a rendszerben megad.

Aki meglévő mellett levizsgázik egy új járműkategóriára, az a még érvényes orvosi alkalmasság idejére megkaphatja az új jogosítványt a fenti módon, de az minden kategóriára csak abban a maradék időben lesz érvényes, ameddig az orvosi. Aki a teljes, akár 10 éves orvosi alkalmasságot szeretné az új jogsin látni, annak ezután is el kell mennie a vizsgálatra, viszont mostantól lehet választani a két megoldás közül. Amikor viszont azért van szükség jogosítványcserére, mert valakinek házasságkötés miatt megváltozik a vezetékneve, a teendők szintén teljesen automatikusak

– írja a Totalcar.

Az állami rendszerben mindehhez lennie kell három évnél nem régebbi igazolványképnek, ha viszont nincs, egy további, szintén új szolgáltatást használhatunk hamarosan, ahol videochat lehetőséget alakítottak ki. Mindennek persze feltétele az Ügyfélkapu-regisztráció, amelyhez első alkalommal személyesen el kell menni egy kormányablakba.

Végezetül jó tudni, hogy a Magyarországon használt, a veszélyhelyzet alatt lejárt jogosítványok megújítására a vészhelyzet feloldását követő 60 nap áll rendelkezésre.

Címlapkép: Getty Images