Szemét önti el a nógrádi utcákat: borzasztó, ami egyes településeken folyik

HelloVidék 2021. április 20. 09:05
Borzasztó látvány fogadja azokat, akik a salgótarjáni Szerpentin útra kanyarodnak, mivel a helyszín tele van eldobált szeméttel. Több helyi lakos úgy gondolja, hogy közös erővel fel kellene lépni a probléma ellene, s a természet megóvására koncentrálni.

A nool.hu beszámolója szerint Zabari Ágnes Angéla helyi lakos hosszú évek óta él már Salgótarjánban, a természet ölelte Szerpentin úton. Mint írják, a szívéhez nőtt a hely csakúgy, mint sok ott élőnek. Ennek ellenére egy szomorú tapasztalattal kereste fel a portált, hiszen mint mondta: sokan rendszeresen szemétlerakónak használják a természetet.

Miért gondolják azt egyesek, hogy a közterületeken a helyiek mások szemetén akarnak járni?! Már nem fordíthatjuk el a fejünket, mert lassan nincs hova. A Szerpentin útra felvezető lépcsőknél rengeteg szemét van eldobálva, kuka azonban nincs kihelyezve. Ráadásul a lépcsőket sem takarítják, korlát pedig csak egy kis szakaszon van, amely akár életveszélyes is lehet. A volt Öblös pálya utáni garázssornál, valamint az út tetején is rengeteg hulladék – bútorok, gumiabroncsok, műanyag dobozok, törött vécécsésze – van szétszórva több száz méteren keresztül

- panaszolta Zabari Ágnes Angéla, majd hozzátette: nagy probléma, hogy a több száz garázsnak szeméttároló sincs kitéve.

A lakosság közös érdeke, hogy tiszta környezetben éljen. Az eldobált hulladék összeszedése szép dolog, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy utána rendre újratermelődik a szemétkupac. Éppen ezért lenne fontos az utókövetés és az egyéni felelősségvállalás, amely szívből jön az otthonért, a közösségért és az erdőért, hiszen mindez egykor oly sok örömet okozott. Amennyiben a gyerekek és a fiatal felnőttek gyakorlatban is látnák a példát a jó tettekre, volna esély rá, hogy ezt a szemléletmódot viszik tovább. A szankció csak akkor működhet a szemetelők ellen, ha az emberek összefognak és bejelentik tapasztalataikat

- hívta fel a figyelmet a helyi lakos.

A növényeknek és az ott élő állatoknak nagyon nagy veszélyt jelent a hulladékhalom. A járványos időszakban mindenki keresi a helyet a természetben, ahol ki tud kapcsolódni. A fák és a bokrok mindig az embert szolgálták, ezért itt lenne az ideje, hogy ők is fellélegezhessenek. Az állatok, amelyek erre járnak, ugyan nem ismerik a szemetet, de az biztos, hogy számukra is életveszélyes

- fejtette ki Zabari Ágnes Angéla.

Címlapkép: Getty Images