Vízparti nyaralóra vágynak a magyarok: egekben az árak, de van rá elég pénzük?

Pénzcentrum 2021. április 22. 08:35
Idén sem áll meg az árrobbanás a Balatonnál: már a magyar tengernél sem ritka a milliós négyzetméterár, az építési telkek pedig gyakorlatilag elfogytak az ingatlanpiaci szakértők szerint. A Pénzcentrum által megkérdezett szakemberek arról is beszámoltak, hogy a Velencei-tó már gyakorlatilag Budapest agglomerációjának minősül, ez pedig jócskán meglátszik az árakon. Nyaralópiaci körképünkből az is kiderül, hogy a Tisza-tó környékét elérte-e a drágulás.

Nem sok meglepetés várható idén a nyaralópiacon: abban a tekintetben biztosan nem, hogy a népszerűségi lista élén szokás szerint a Balaton áll. Az OTP Ingatlanpont szakértői ehhez azt is hozzátették, hogy annak sem látható jele, hogy csökkennének az árak, "a térség vezető pozíciója idén sem valószínű, hogy meginogna" - jegyezték meg a Pénzcentrum kérdésére.

Hasonló állásponton van Balogh László is, aki szerint a Balaton verhetetlennek tűnik a nyaralóingatlanok piacán, amit a járványhelyzettől függetlenül az magyaráz, hogy a magyar tenger partjára az ország bármely pontjáról érkezhet vevő. Sőt, a külföldi vásárlók körében is egyre népszerűbb Közép-Európa legnagyobb tava.

A járványhelyzet pedig ráerősít a már eleve élénk keresletre, hiszen a nyaraló, hétvégi ház, üdülőtelek egyaránt menekülőutat jelenthet a nagyvárosokból a természetközelbe. Az szintén a balatoni ingatlanpiac erősödését segíti, hogy a környéken hosszabb távon is fejlesztések indultak. A következő években több százmilliárd forint értékben újul meg az infrastruktúra, létrejönnek különböző szolgáltatóközpontok, megújulnak a kikötők. Ezek pedig kihathatnak az ingatlanárakra is

- vázolta az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az idei évben a tavalyi tendencia folytatását várják a Duna Housenál is, ami extra erős keresletet, emelkedő árakat és gyors ingatlanpiacot eredményez a nyaralóövezetekben. Benedikt Károly marketing és PR vezető kifejtette: a Balaton népszerűsége töretlen, ingatlanpiaci jelentősége a főváros után a második legerősebb lokációvá teszi, idén sem fogja ezt veszélyeztetni semelyik másik terület, már csak méretéből adódóan sem.

Ráadásul a nyaralóőrületet az Otthon Centrum szakértői szerint a pandémiás időszak csak erősítette, hiszen a bezártság és a home office általánossá válásával, a nagyvárosokban lakók mind többen gondolják úgy, hogy jó lenne egy kis hétvégi ház, egy kerttel, ahol esetleg a nyári kánikulában dolgozni is lehet. A Balaton egyedülálló adottságaira és a méretére tekintettel mindig az adásvételek számában, mind árban kiemelkedő üdülőterület lesz - tették hozzá.

Olcsóságra ne számíts

Az Otthon Centrumnál úgy látják, a nyaralópiacot kevésbé rázta meg a járvány, mint a városi lakáspiacot.

Sőt pont az ellenkezője történt, hiszen egyre többen vannak olyanok, akik ragaszkodnak ugyan a városi léthez (több munkalehetőség, szórakozási lehetőség, kedvező infrastruktúra) ugyanakkor szívesen töltenek el pár napot vagy akár egy egész nyári időszakot egy kedvelt hazai üdülő övezetben. Jól látható ez pl. a Velenceitó környékén, ahová sok Budapesti költözik le családostól a nyári időszakban. Erre erősített rá a járvány miatt egyre jobban elterjedő home office is. Ezt jól mutatja, hogy az árak átlag 10-20%-kal emelkedtek ebben a szegmensben, szemben a nagyvárosi lakáspiaccal, ahol lényegi változás nem történt az árakban. És ez lényegében az egész nyaralópiacot érinti, de fokozottan a Balaton és Velencei-tó térségét.

Mint kifejtették, a Balaton keleti medencéje még mindig a legdrágább. Siófokon, Balatonfüreden, Balatonlellén és Zamárdiban átlagosan 450-550 ezer forint között kell fizetni egy négyzetméterért, amely még mindig a legmagasabb ár a Balaton menti települések esetében Természetesen a lokáció településen belül is meghatározó. A tóhoz közeli területeken fél millió forintnál drágább árakkal találkozhatnak az érdeklődök, ez az összeg azonban jelentősen csökken a vízparttól távolodva.

Balogh László szerint egyértelműen folytatódott a rally a Balatoni árak tekintetében: a vízparti településeken található ingatlanok átlagos négyzetméterárai 21 százalékkal kerültek feljebb az elmúlt egy évben. Leginkább azokon a településeken találkozhatnak magasabb árakkal a vevők, ahol az új építésű kínálat egyre nagyobb, illetve ahová könnyen eljutnak a fővárosi vevők. Ez leginkább a Balaton keleti medencéjét jelenti. A déli parton átlagosan 681 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az eladó házakat, lakásokat és nyaralókat, az északin pedig kereken 600 ezer forintért.

Az OTP Ingatlanpont arra hívta fel a figyelmet, hogy a legnépszerűbbek a vízparti ingatlanok és építési telkek, de utóbbiak szinte teljesen elfogytak. Míg az elmúlt évben visszaesett a társasházi lakások iráni kereslet és elsősorban az önálló nyaralókat keresték az érdeklődők, most minden ingatlantípusra élénk az érdeklődés.

Van ahol beütött a milliós négyzetméterár - de erről a cikk folytatásában, a Pénzcentrumon olvashat.

Címlapkép: Getty Images