Kiderült: ennyit kell várniunk még az M10-es út megépülésére

HelloVidék 2021. április 26. 09:00
Az M10-es út, Üröm és Kesztölc közötti megépülése sürgető lenne, azonban erre egy most közzétett tanulmány szerint legalább 2052-ig, azaz további 31 évig kell várni. Addig viszont más szakasza biztos megépül.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Buzinkay György, a Momentum politikusa szerezte meg a M100-as Bicskét Esztergommal összekötő gyorsforgalmi út építéséről szóló hatástanulmányokat, amiben szó van az M10-es útról is, amit „nagytávon, 2052. évtől” terveznek átadni - olvashatjuk a Telex.hu-n.

A tanulmány azt is írja, hogy az M0 nyugati szektorát 2034-ben adnák át, ami érdekes újdonság, mostanában nem volt róla szó, csak az M0-M10-M100 elkerülőről, amellyel helyettesíteni szerették volna azt. A Budapestet elkerülő M0-s körgyűrű északi (Megyeri-híd és Solymár közötti) és nyugati (Solymár és Bicske közötti) szelete régóta hiányzik, a megépülésüknek történelmileg több akadálya is volt.

Azonban az M100-as autóút (és a 2025-re tervezett M0 északi szektorának) átadása jelentős terhet ró majd a már most is nagyon forgalmas 10-es útra és a környező településekre, mert az ország kelet-nyugati tranzitforgalma ahelyett, hogy az M0 már meglévő szakaszán, dél felé kerülné meg a fővárost, észak felé fog fordulni, tovább terhelve a 10-es utat, legkorábban is addig, amíg az M0 nyugat meg nem épül a tervek szerint 2034-ben.

Ezért az M10-es út (Üröm és Kesztölc között) megépülése sürgető lenne, azonban erre a tanulmány szerint legalább 2052-ig, azaz további 31 évig kell várni.

- írják.

Címlapfotó illusztráció: MTI / Varga György