Rossz hír a vásározóknak: idén tavasszal is elmarad a nemzetközi hírű nagyvásár

HelloVidék 2021. május 4. 09:05
Hiába várták már sokan ezt a rendezvényt, a járványhelyzet miatt idén tavasszal sem rendezik meg a rendkívül népszerű Mihály napi vásárt Debrecenben, ahol a kétnapos eseményen átlagosan háromszázezer látogató szokott megfordulni.

Május második hétvégéjén tartották volna meg a hagyományos kirakodóvásárt, de a vírus miatt idén sem szervezi meg az önkormányzat a nemzetközi hírű eseményt, írja a dehir.hu.

A tavaszi nagyvásárokon a járvány előtti években hatszáznál is több kereskedő kínálta portékáit, s amikor jó volt az időjárás, két nap alatt 250-300 ezer ember fordult meg a vásárban. A járványhelyzet miatt tavaly óta nem tartottak nagyvásárt Debrecenben.

A Mihály napi vásárnak egészen 1405-ig nyúlnak vissza a gyökerei, Luxemburgi Zsigmond király ekkor adományozott vásártartási jogot Debrecennek, az 1700-as évek elején a cívisvárosban évente már hat nagyvásárt (állat, termény) tartottak, melyek a lakosság szükségleteinek a kielégítését szolgálták.

A vásárt évente kétszer rendezik meg szokásosan, egyszer ősszel, egyszer pedig tavasszal már évtizedek óta, a koronavírus-járvány azonban átírta ezt a mentrendet, és tavaly március óta egyszer sem örülhettek egyik kedvenc rendezvényüknek sem a vásárra rendszeresen kilátogatók, több százezerezer ember.

Címlapkép: Getty Images