Milliós támogatás ezeknek a vidéki cégeknek: mutatjuk a részleteket

HelloVidék 2021. május 10. 13:01
A Magyar falu vállalkozás-újraindítási program keretében 25 milliárd forintra lehet pályázni, cégenként két-tízmillió forint közötti összegű támogatás nyerhető el, és május 12-ig, szerdáig nyújthatók be a pályázatok.

Elindult a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, ami a legkisebb települések cégeinek nyújt jelentős segítséget, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Facebook oldalán, írja az MTI.

Azért indították el ezt a programot, mert a magyar vállalkozókra, kisvállalatokra óriási feladat hárul az ország újraindításában, hiszen a gazdaság szinte minden területén megtalálhatóak, és rengeteg családnak biztosítanak megélhetést

- tette hozzá Schanda Tamás.

A programban 25 milliárd forintra lehet pályázni, egy pályázó 2-10 millió forintot kaphat, önrésznek akár 30 százalék is elegendő, ismertette közösségi oldalán az államtitkár.

Az érdeklődők a részletes információkért látogassanak el a palyazat.gov.hu oldalra, ugyanis május 12-ig, szerdáig nyújthatják be a szükséges dokumentumokat.

Címlapkép: Getty Images