Felért egy lottónyereménnyel: ez lett az e-autókra kiírt állami támogatással

HelloVidék 2021. június 15. 10:00
Alig másfél óra kellett ahhoz, hogy a villanyautózás mellett döntő vásárlók kimerítsék azt az egymilliárd forintos állami keretet, amire hétfőtől lehetett támogatást igényelni.

Nem okozott nagy meglepetést, hogy idén is pillanatok alatt kimerült a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek vásárlására vonatkozó állami támogatás keretösszege. A villanyautózás mellett döntő vásárlók mindössze másfél óra alatt megpályázták az erre szánt 1 milliárd forintot.

A pályázatok leadása nem ment zökkenőmentesen, hiszen ugyan hivatalosan ma reggel 8 óra 1 perctől számolva van lehetőség jelentkezni, az IFKA honlapja egy meglehetősen hosszú időre lehalt, és a pályázók csak idegölő küzdelmek árán tudtak diadalmaskodni a percekre megakadó legördülő menükön, és a folyamatosan felugráló hibaüzeneteken. Sokan arra panaszkodtak, hogy a nagy ismert kereskedések sem szerepelnek a kereskedői listában, ami meghiúsította a pályázat beadását.

- olvashatjuk a villanyautosok.hu beszámolójában.

A villanyautósok.hu még azt is megemlíti, hogy 2020-ban összesen 3177 tisztán elektromos autót regisztráltak újként, ennek körülbelül felére volt elegendő az akkor 27 óra alatt elfogyó állami támogatás.

Címlapkép: Getty Images