Félmilliárdból lett új iparterület: most az ország egyik legszegényebb megyéje járhat jól

MTI 2021. július 5. 19:00
Balassagyarmat önkormányzata 21,2 hektárnyi új iparterületet alakított ki a város déli gazdasági zónájában a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) forrásából, a kormány 549,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz.

Csach Gábor a város polgármestere elmondta: az új iparterületeket közművesítették, és megépítettek egy 1,2 kilométeres, a nyugati és a déli iparterületet összekötő utat.

Kitért rá, a beruházás további lehetőségeket tartalmaz, hiszen több mint 200 hektárnyi szabad iparterülettel rendelkeznek még. Mint mondta, Balassagyarmat és Szügy térsége lett Nógrád megye gazdasági motorja.

Skuczi Nándor, a konzorciumi partner Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke úgy fogalmazott, a rendszerváltozás óta nem volt annyi fejlesztés vidéken, mint az utóbbi öt-hat évben. Véleménye szerint a beruházások azt segítik, hogy az emberek ott boldoguljanak, ahová születtek.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a megyét 2010 környékén a magas munkanélküliség jellemezte, de a gazdaságot érintő fejlesztések - különösen Nyugat-Nógrádban - azt eredményezték, hogy már alig magasabb a ráta az országos 3,3 százalékos átlagnál, és elérték azt is, hogy Nyugat-Nógrád adja a megyei export 64-65 százalékát.

Címlípafotó: MTI/Komka Péter