Jó tudni: a mostanában lejárt jogosítvány még egy ideig érvényes, pontosan eddig

HelloVidék 2021. július 5. 12:00
Egységes szabályozás érvényesül az Európai Unió tagállamaiban a vezetői engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására.

A veszélyhelyzetek alatt lejárt, illetve lejáró okmányok egységes meghosszabbítására vonatkozó szabályozás lépett életbe júliustól, ám az uniós rendelkezések értelmében a jogosítványokra eltérő határidők vonatkoznak – írja az Infostart a Miniszterelnökségre hivatkozva.

Az új rendelet értelmében a 2020. szeptember 1. és 2021. június 30. között lejárt okmányon szereplő lejárati dátumhoz képest további tíz hónapig érvényes a jogosítványunk. Az új lejárati dátumot nem kell feltüntetni, vagyis semmilyen további teendő nincs vele.

Az összes többi lejáró okmányra a magyar törvényi rendelkezések vonatkoznak, melyek értelmében a 2020. március 11. és 2020. július 3. között fennállt, valamint a 2020. november 4-től fennálló veszélyhelyzetek idején lejárt, illetve lejáró okmányok – ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a veszélyhelyzet megszüntetésének napját követően 120 napig maradnak érvényesek.

- írják. Egy kivétel azonban mégis van: veszélyhelyzet idején a lejárt diákigazolvány, amely 2021. október 31-ig mégis érvényes.

Címlapkép: Getty Images