Sokmillió euróból új gigagyár épül vidéken: már toborozzák az új dolgozókat

HelloVidék 2021. július 9. 10:00
Nemsokára termel a Toray Kft. közel kétszáz új munkahelyet teremtő, járműiparihoz kapcsolódó, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített üzeme, amely a magyar állam támogatásával létesült.

Készül gyára átadásra a japán tulajdonú, nyergesújfalui Toray Industries Hungary Kft. ​A társaság a 2019-ben indított, 127 milliárd forintosként bejelentett beruházásával elektromos autókban és elektronikai eszközökben használatos BSF (Battery Separator Film) előállítását indítja el Magyarországon - írja a Világgazdaság. Az anyavállalat 2021 utolsó negyedévére tervezi a gyár átadását, és már el iskezdték a munkavállalók toborzását.

A beruházást az állam az első közlések alapján 4,7 milliárddal támogatja, ugyanakkor a Támogatásokat Vizsgáló Iroda (TVI) honlapján olvasható tavaly júliusi bejelentésben már az szerepel, hogy az Európai Bizottság a kft. 46,5 millió eurós (körülbelül 12 milliárd forintos) regionális beruházási támogatását hagyta jóvá. E közlésben a beruházás összköltségét 397 millió eurósnak írják. A Világgazdaság 2019-ben a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA) kapott adatok alapján 313,5 millió eurós projektről írt.

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősül, ennek alapján a gyár építése során, illetve hozzá kapcsolódóan során egyes hivatali eljárásokat egyszerűbben és gyorsabban lehetett elvégezni. A kivitelezésről beszámoló betonujsag.hu szerint a beruházás két ütemben valósul meg, a közel 18 ezer négyzetméteres gyártóüzemhez irodaegység, a fóliagyártó csarnok, csomagoló- és raktárcsarnok tartozik. Építettek energiaközpontot, kémiai hulladéktárolót és alapanyagraktárat, valamint portaépületet. A generálkivitelező a Takenaka Europe GmbH volt. Az előregyártott vasbeton épületszerkezetet ASA Építőipari Kft. tervezte, gyártotta, szállította és szerelte. Az építészeti terveket és a generál statikai terveket a Studio In-Ex Zrt. jegyzi.

A japán cégnek Nyergesújfalu már hosszabb ideje ismerős: a Toray Industries 2014-ben felvásárolta a településen szénszálat gyártó Zoltek üzemet. A szénszálat szélerőművek turbináinak megerősítésére és repülőgépek fékrendszereihez, illetve számos más területen használják.

A Toray Kft. összesen 200 főt keres, többek között termelési, mérnöki és támogatói (pénzügyi, HR és IT, továbbá egyéb) területre. A nyergesújfalui a vállalat első európai gyártóüzeme. A japán vállalat húsz éve a lítium ionos akkumulátorokban használt szeparátorfilm egyik legnagyobb gyártója.

Címlapkép: Getty Images