Lecsapott a rendőrség: kávéval üzletelt a szabolcsi bűnbanda

MTI 2021. július 15. 11:02
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy bűnbanda tagjait, mert egy teherautónyi kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelték.

Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője közleményében azt írta, hogy a vádirat szerint a 2017-ben és 2018-ban működő bandát kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót.

Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz.

A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször visszaigényelte

- olvasható a közleményben.

Martossy György hozzátette, a "körhintacsalásnak" is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég - amelyek ügyvezetője ugyanaz - összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a többi budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.

Címlapkép: Getty Images