Ez minden családnak fájni fog: durván zsebbenyúlós lesz az idei tanévkezdés

Pais-Horváth Szilvia 2021. augusztus 5. 06:20
Nyakunkon a tanszervásárlás szezonja, itt az idő felkészülni és megvásárolni mindent, amire a gyerekeknek szüksége lesz: írószereket és iskolatáskát, hogy csak a legszükségesebbeket említsük. Az iskolakezdés bizony erősen megterheli a magyar családok költségvetését. Különösen úgy, hogy ezúttal sem látni, mikor kell esetleg ismét átállni digitális oktatásra, ami miatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kellett kalkulálni. De lássuk most azt, mennyibe kerülnek a legszükségesebb eszközök, amik nélkül nincs iskola szeptemberben!

A tavalyi tanévtől kezdve minden diák ingyen kapja már a tankönyveket, így nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kell nyitni a szülőknek a pénztárcájukat. A legtöbben most, augusztusban vásárolják meg az iskolai felszereléseket.

Jelenléti oktatásra vásárolunk

A KSH előzetes adatai szerint a múlt tanévben összesen 1,8 millió gyermek és fiatal vett részt a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. Az egész országra kiterjedő statisztikák pedig azt mutatják, hogy augusztusban elsősorban tornafelszerelésre, ruhára, cipőre, tankönyvekre, papírárura, írószerekre és iskolatáskára megy el a legtöbb pénz az iskolai étkezés mellett. Sokan már a nyár folyamán megkezdik a felkészülést, de az igazi roham minden évben augusztus végén kezdődik a tanszerekért.

A Tesco most az év többi részéhez képest háromszor nagyobb iskolaszezonos választékkal várja a vásárlókat. Összesen mintegy 4 millió füzettel, 60 ezer iskolatáskával és ugyanennyi tolltartóval, valamint megközelítőleg 2 millió írószerrel készül a szezonra

-közölte az áruházlánc.

A SPAR is hagyományosan széles iskolai tanszer- és eszközkínálattal várja már a szülőket:

A forgalom a pandémia miatt tavaly visszafogottabb volt, de a 2020-as záróeredményünk azt mutatja, hogy a helyzet normalizálódásával 2021-ben jelentősen nagyobb érdeklődésre számíthatunk. Ezért a 2021. július 21-től érvényes, idei iskolakezdéssel kapcsolatos katalógus a szokásosnál is szélesebb választékot ajánl a vásárlóknak a 33 INTERSPAR áruházunkban és a SPAR szupermarketekben. Várakozásaink szerint idén főleg az árskála két végpontja lesz hangsúlyosabb: a kedvezőbb árú, illetve a prémium kategóriás termékek kereslete fog lényegesen növekedni

– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Mennyivel lesz drágább az idei nagybevásárlás?

Egy általános iskolás gyermek beiskolázására akár 50 ezer forintot is be kell, hogy áldozzon egy átlagos magyar család, attól függően, hogy a tanfelszerelések mellé új iskolatáska is szükséges-e, mert az akár meg is duplázhatja a költségeket – derült ki a Regio Játék friss felméréséből. Eszerint a magyar szülők a 2021/2022-es új tanévhez szükséges alapvető tanszereket idén átlagosan 10-15 ezer forintért, az iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolják meg. Átlagban 10%-os online és 5%-os áruházi kosárérték-növekedéssel számolnak most az előző évhez képest, azaz webáruházi választás esetén 10.050 Ft, míg személyes vásárlás esetén 6.830 Ft átlagos végösszeget prognosztizál a nyár utolsó hónapjára.

Egy biztos, bárhol is szerezzük be az iskolakezdéshez szükséges csomagokat: jelentős drágulásra készülhetünk.

Arra még nincs friss KSH-adat, hogy mennyit költöttek ezekre a tételekre idén a magyar családok. De hogy mégis reális képet lehessen kapni, mennyivel kerülhetnek többe tavalyhoz képest a ruhák és a tanszerek, a június adatsort is tartalmazó fogyasztóiár-indexét hívtuk segítségül.

Júniusi adat még, hogy a táska, bőrdíszmű 1,6 %-kal, a gyermekruházat pedig átlagosan 1,8%-kal került az idei nyáron többe, mint tavaly.

Idén is az iskolatáska a leghúzósabb költség

A legnagyobb egyszeri kiadást rendszerint az jelenti, ha új iskolatáskára van szüksége a gyereknek.

A beiskolázás költségeinek lényeges részét az iskolatáska teszi ki, tízből nyolc gyermek fog idén újat kapni. Az alsós gyermeket nevelő szülők egyharmada 15 ezer forintnál többet szán a megfelelő darabra, míg a felsős tanulók szülei jellemzően a 10-15 ezer forintos árkategóriában vásárolnak

– közölte Gyaraki Dávid a játékgyártó cég marketingvezetője. Az általuk végzett felmérés szerint alapvető tanszerekre a megkérdezettek egyharmada 10-15 ezer forintot, egynegyede 15-20 ezer forintot, egyhatoda pedig 20 ezer forintnál is többet költ gyermekenként tanévkezdéskor. Az iskolatáskát és tolltartót jellemzően személyesen, míg az írószereket, festéket, lapokat és füzetet online szerzik be a tanulóknak szeptemberre.

A Tesco adatai szerint a tavalyihoz képest megnövekedett az iskolatáskák iránti kereslet, a szülők ugyanis bíznak a jelenléti oktatásban, a diákok pedig szívesen próbálnak ki újdonságokat.

Füzeteket, írószereket, valamint gyurmát, ragasztót, zsírkrétát évente vásárolunk, míg a táskákat vagy tolltartókat jellemzően két-három évente cseréljük. Az iskolatáskák és a tolltartók körében nagyon népszerűek a licenszes termékek: Tom&Jerry, Harry Potter és a Jóbarátok a legkedveltebbek, de kelendőek a sajátmárkás, ún. Fashion választék darabjai is elsősorban az üde, fiatalos minták és a vidám színek miatt.

– nyilatkozta a Tesco.

A Spar ebben az évben is úgy készül, hogy a szülők az iskolakezdés előtt a tanulás minden eszközét megtalálják a hipermarketekben, de a szupermarketek polcain is ott lesznek a legalapvetőbb tanszerek:

A SPAR idén ismét megújította a választékát, például nagyobb arányban jelennek meg a kedvezőbb árú taneszközök a főbb termékkategóriákban, amelyek közé a füzetek, tolltartók, íróeszközök és a kötelező iskolaszerek tartoznak. Július közepétől szeptember derekáig az őszi becsengetés árucikkei kitüntetett helyet kapnak a teljes hipermarket-hálózat kínálatában, az iskolafüzetektől kezdve a mappákon, rajzkellékeken, tollakon és ceruzákon át a számítástechnikai eszközökig. A szupermarketekben az alapválaszték és egyes dizájn-termékek lesznek beszerezhetők. A SPAR online shop felületén is elérhető néhány, az iskolakezdéssel kapcsolatos áru, ezek jellemzően saját márkás termékek, illetve fénymásoló papírok.

-közölték.

Milyen iskolatáskát válasszunk?

Az iskolatáska kiválasztásánál a kényelem, tartósság és az ergonómia az, ami leginkább számít – ez a három döntő tényező, ami a megfelelő táska kiválasztásában a legfontosabb. De az iskolatáska vásárlásakor nagyon nem mindegy, hány éves gyermeknek, milyen leterheltségre keresünk. Ha napi szinten a gyermek maga közlekedik, 6-7 órára való tanszert cipel a hátán, érdemes magasabb minőségű, gerinckímélőbb iskolatáskát vásárolni.

A szakemberek szerint ezekre érdemes az iskolatáska vásárlásakor odafigyelni:

  • ergonomikus kialakítás (puha vállpánt és hátrész, jól szellőző anyagból),
  • nagy kapacitás (sok kis zseb és elkülöníthető részek),
  • vastag vállpántok,
  • esőálló (vízlepergető) anyag.

Anatómiai, azaz hátkímélőbb iskolatáskát interneten is rendelhetünk: a legolcsóbban 5000 forintos áron már el lehet csípni. Átlagárat tekintve, a márkásabb iskolatáskák azonban jellemzően most a szezonban 8-15 ezer forintnál kezdődnek.

Ha viszont olyan iskolába jár a gyermek, ahol hétközben nem kell magával cipelnie a tanszereit, ott nem feltétlenül kell magas minőségű, drága táskában gondolkodni. Nagyáruházak és internetes webáruházak polcain akár már 3-6 ezer forintért egészen jól kinéző hátizsákokat is beszerezhetünk.

Pár pénztárcakímélő tipp a szülőknek

Sokat spórolhatunk szülőként azzal, ha kicsit tudatosabban készülünk a szeptemberi iskolakezdésre. Íme, pár pénztárcakímélő ötlet:

  1. Készítsünk - még a nagybevásárlás előtt - még otthon egy részletes listát arról, mire lesz szükség, majd nézzünk körbe az áruházláncokban és az interneten, mi hol a legolcsóbb.
  2. Ha elsős (vagy alsó tagozatos) lesz a gyermekünk, a füzetek esetében legyünk körültekintőek! Érdemes megvárni, mit kér az iskola, addig csak az alapvető, általános dolgokból vásároljunk be! Kerülhet persze egy-két elsős füzet a kosárba, de nem érdemes előre összeállított füzetcsomagokra költeni a pénzt.
  3. Nem kell kapkodni! Lehet, hogy nagyon jó dolog készen lenni már augusztusban a nagybevásárlással, de rengeteg pénzt spórolhattok azzal is, ha egy kicsit vártok. Szeptember közepétől ugyanis nagyon sok akció és kedvezmény szokott lenni az iskolai dolgokra.
  4. Tényleg figyeljetek a kedvezményekre! Sok kicsi sokra megy!

Néhány fontos iskolai tanszer aktuális ára:

Vonalas füzet A/5, A/5 – első áras:

  • 38 Ft-tól - Auchan
  • 39 Ft-tól - TESCO
  • 41 Ft-tól - EMAG
  • 69-77 Ft Sulifüzet - LIDL

ICO B, HB ceruza – a legalacsonyabb ár:

  • 24 Ft /darab - EMAG
  • 2b 3db/csomag 229 FT /76,3 darabja - TESCO
  • Faber Castell Grip 2001 grafitceruza 2B, 1db 199 Ft - Auchan

Famentes rajzlap –a legalacsonyabb áron:

  • 10 db/ cs: 98 Ft -Auchan
  • 10 db/ cs: 120 Ft - EMAG
  • 10 db/ cs: 139 Ft - TESCO

Tornazsák – a legalacsonyabb áron:

  • 489 Ft. - TESCO
  • 508-780 Ft. - EMAG
  • 1690 Ft. LOL Tornazsák - Auchan

ICO SÜNI színesceruza 12db / csomag:

  • 569 Ft -TESCO
  • 589 Ft - Auchan
  • 690 Ft - EMAG

Töltött Herlitz tolltartó

  • 1899 Ft - TESCO
  • 1810 - 2.200 Ft - EMAG
  • 1990 Ft Smiley Tolltartó, üres (többféle) - Auchan

Címlapfotó: Pais-H Szilvia