Milliárdokkal támogatják a korosodó magyarokat: ez lehet a meggazdagodás útja

HelloVidék/MTI 2021. szeptember 3. 13:00
A technológiai fejlődés miatt gyorsan változó munkaerőpiaci igényekkel indokolta a felnőttképzési támogatás meghirdetését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

György László közölte, hogy a támogatás október 1-jén kezdődő első szakaszának 15 milliárd forintos keretösszegét a pályázói igények alapján emelhetik, vagy szükség esetén korábban kezdik a második szakaszt.

Az állami hozzájárulás nem ingyenpénz, a jelentkező vállalkozásoknak legalább 1 évig tovább kell foglalkoztatniuk a képzésben résztvevő alkalmazottakat, fizetésüket pedig a minimálbér emelésénél nagyobb mértékben kell bővíteni

- hangsúlyozta.

Az államtitkár ismertette, hogy a szakképzési centrumok, felnőttképzők képzései mellett a vállalatok saját képzésein is támogatja a részvételt a kormány, de ellenőrzi, hogy az ott megszerezhető tudás valóban javítja-e munkavállalók képességeit. Pályázati forrást az általános szakmai képességek javítása mellett kompetenciaképzésekre, az informatikai képességek fejlesztésére, és nyelvi képzésekre lehet igényelni. György László júniusban jelentette be, hogy a kormány összesen 70 milliárd forintos keretösszeggel felnőttképzési támogatást hirdet meg. A legnagyobb arányú, 70 százalékos hozzájárulást az 50 fősnél kisebb vállalkozások kaphatják, a nagyobb cégek 60 és 50 százalékos támogatási arányra jelentkezhetnek. A pályázat részletei a vali.hu vállakozói információs portálon olvashatók.

Címlapkép: Getty Images