Rengeteget vásároltunk a járvány alatt is belőle: ennyit költünk az olvasásra

Világgazdaság 2021. szeptember 21. 09:30
Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében, jellemzően öt-hatezer forintot költünk egy könyvvásárlás során. A koronavírus-járvány begyűrűzésének évében is milliószámra fogytak a könyvek a boltokban és a webshopokban, ugyanakkor a két hónapig tartó boltzár érzékenyen érintette a könyvkereskedőket. A Libri több mint 7,6 millió könyvet értékesített tavaly, ami 200 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A másik nagy könyváruház, a Líra boltjaiban is megtorpant a forgalom, és 2 százalékos visszaeséssel zárták a 2020-as évet.

Mindkét cég arról számolt be a VG-nek, hogy 2020-ban az online rendelt könyvek forgalma emelkedett. A Librinél például volt időszak, amikor 40 százalékkal nőtt az internetes eladások száma, de ez sem tudta kompenzálni a hagyományos bolti forgalom visszaesését.

A Libri-Bookline Zrt. kereskedelmi üzletágának forgalma 2019-ben és 2020-ban is közel 25 milliárd forintot ért el – válaszolta VG-nek az 56 bolttal rendelkező könyvesbolthálózat. Libri-Bookline Zrt. egy kiterjed céghálózat, amely tulajdonosa a Scolar és a Jaffa kiadónak, valamint a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-nek, amely a tulajdonosa a Libri Könyvkiadó Kft.-nek is. Ez utóbbi a tulajdonosa a cégcsoportba tartozó kiadóknak, a Helikonnak, a Parknak, a Kolibrinek, a Jelenkornak és a Kalligramnak is.

A kiadott könyvek és füzetek harmada szakirodalom volt, a legnagyobb példányszámban pedig a tankönyvek jelentek meg. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) adatai szerint 2019-ben a szabad forgalmú könyvpiac becsült forgalma meghaladta az 55,5 milliárd forintot, a 2020-as adatokat egyelőre még nem publikálta az MKKE.

A Libri két kisebb üzletén is lehúzta a rolót, kettőt pedig megnyitott az elmúlt időszakban.

A Líra könyvesbolthálózatnak 75 saját és 11 franchise- boltja van. A pandémia kezdete óta két olyan üzletet zártak be, amelyet igazából már korábban be kellett volna zárni, egy-két üzletnél pedig a méretet racionalizálták

- írták.

Hozzátették: egy Líra boltot az egyik bevásárlóközpont átépítése miatt kellett bezárni, de 2022-ben újra kinyitják. A Líra csoport kereskedelmi portfóliója négy cégből áll, ezek működtetik a Líra és a Líra Móra könyvesboltokat, a Rózsavölgyi és Társa zeneműboltjait, a Lira.hu online áruházat és nagykereskedést, a kiadói portfólióban pedig hat cégbe nyolc kiadói márka tartozik, a Magvető, a General Press, az Athenaeum, a Corvina, a Partvonal, a Rózsavölgyi, valamint a Manó és a Menő Könyvek.

Az idei évi kilátásokkal kapcsolatban a Líra azt közölte, hogy novemberben már látni fogják, nyereséges lesz-e az idei év, egyelőre az látszik, hogy a nyár jól alakult. A Libri pedig azt írta, 2021-ben az első fél év forgalma időarányosan meghaladta az elmúlt két év forgalmát.

Címlapkép: Getty Images