Jól jött az augusztusi csapadék: ilyen bortermést jósol az év bortermelője

Világgazdaság 2021. szeptember 24. 10:02
Az augusztus végi csapadék Borbély Tamás badacsonyi borász, a 2020-as Év bortermelője Magyarországon cím birtokosa. szerint az utolsó pillanatban érkezett, a fajták nagy részét segítette az érésben, hiszen eső nélkül a cukrosodás sem olyan ütemű, valamint a savak és az egyéb alkotóelemek sem finomodnak megfelelően, ezért is gondolja, jó lehet az idei évjárat.

Összességében mennyiségi és minőségi szempontok alapján is kedvezők az előjelek, minden esély megvan rá, hogy jó alapanyagokból szép borok kerüljenek a palackokba

– mondta a VG-nek Borbély Tamás.

Felidézte, hogy a 2021-es év enyhe téllel kezdődött, amelyet hosszú, hűvös tavasz követett, emiatt a vegetációs időszak későn indult be. A virágzás is heteket csúszott a szokásoshoz képest, és a hirtelen jött nagy melegek következtében gyorsan le is zajlott. Június végére a szőlő behozta két-háromhetes lemaradását. A Borbély Családi Pincészet vezetője emlékeztetett, hogy a nyár nagyon aszályos volt, ami a növényvédelemben könnyebbséget, a termés fejlődésében viszont nehézségeket okozott.

A szüret egyharmadánál tartunk, a nehézségek ellenére bizakodók lehetünk, mert jó paraméterekkel, zamatos mustok erjednek a pincében. A próbaszüreti eredmények is pozitívak a későbbi érésű fajtáknál

– összegzett az év borásza, aki családi pincészetével 21 hektáron dolgozik a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács- és a Tóti-hegy napsütötte lankáin, és 80-100 ezer palackkal számolhat évente. Elsősorban a helyi fehér szőlőfajtákra koncentrálnak, így az olaszrizling, a kéknyelű és a rózsakő fontos szerepet játszik abban, hogy a fajták és a termőhelyek harmóniáját bemutatva értéket teremtsenek.

Gazdasági szempontból nem kérdés, hogy költséghatékonyabb géppel szüretelni a fém támrendszeres ültetvényekről, mint kézi erővel

- véli Borbély Tamás. A Balatoni borrégióban ráadásul a kézi szüretet nehezíti, hogy a turisztika és egyéb ágazatok elviszik a munkaerő nagy részét. A szakember úgy látja, az új, modern szőlőkombájnok mind az ültetvényt, mind a termést tekintve kíméletesen dolgoznak.

Ha a szőlő beszállítása és a feldolgozása gyorsan megtörténik, minőségvesztés nélkül lehet gépi szürettel is bort készíteni. Természetesen ehhez a feldolgozó kialakítása és kapacitása is kulcsfontosságú

- tette hozzá. A gépi szüret egyre elterjedtebb, azonban mindig maradnak olyan ültetvények, elsősorban a hegyvidéki régiókban, amelyeket domborzati okok miatt nem tud megközelíteni a gép.

A Borbély Családi Pincészetnél a gépesítéssel jól állnak, és tervben van egy új, modern feldolgozóépület is, ahol a részben már meglévő gépekkel még könnyebben és hatékonyabban tudják a géppel szüretelt szőlőt feldolgozni. Hangsúlyozta, hogy ezek a költségek az üzem méretétől és a kívánt gép kapacitásától, márkájától is nagyban függenek.

A pandémia alaposan átírta a megszokott értékesítési csatornákat is. A Borbély Családi Pincészet vezetője elmondta: mivel az éttermek, szállodák zöme, ahová értékesítenek, bezárt, és sok esetben az újranyitás sem volt zökkenőmentes, esetükben felértékelődött a helyi, közvetlen eladás. Ez ma már a forgalom több mint 50 százalékát adja, beleértve a különböző rendezvények, bornapok kitelepüléseit is. A kisebbik rész mögött állnak a disztribúciós partnerek és a kiskereskedelem. Emellett nemrég indították el a webshopot is, abban bízva, hogy rövidesen az értékesítés akár 4-5 százalékáért is felelhet ez a csatorna – részletezte Borbély Tamás, aki családi pincészetével a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet is kiérdemelte a középbirtokok kategóriában a Bor és Piacnál.

Címlapkép: Getty Images