Magyar kertek elfeledett zöldsége: legjobb vitaminforrásunk lehet a hideg hónapokban

HelloVidék 2021. október 15. 17:05
A cékla is a magyar kertek elfeledett zöldségének számít, mivel csak nagyon kevesek szeretik és fogyasztják. Ez az oka annak is, hogy a legtöbben csak savanyúságként ismerik, és nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget. Pedig a cékla, főleg a téli hónapokban, az egyik legjobb vitamin- és ásványianyag-forrásunk lehet. Rendkívül egészséges, nagyon jó hatással van a szervezetünkre, és sokféleképpen elkészíthető. Mit érdemes tudni róla? Milyen áron kapható? Mit készíthetünk belőle? Ennek jártunk most utána.

A céklát már a babilóniaiak és a föníciaiak is nagy mennyiségben termesztették. A népi hagyomány szerint Nagy Károly annyira bízott gyógyhatásában, hogy rendeletben szabályozta termesztését. A görögök Delphoiban céklával áldoztak Apollónak, a rómaiak pedig lázcsillapításra használták a céklát.

A cékla gyógyászati hatása annak köszönhető, hogy tele van antioxidánsokkal, amelyek a sejteket külső szabad gyökök támadásától védik. Gátolja a ráksejtek szaporodását, vérképző, a sav-bázis egyensúlyt, a máj anyagcsere-folyamatait szabályozza. Továbbá, a cékla nagyon jól javítja az erőnlétet, teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes azt fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt.

Idén sem lesz rossz termés

Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb jelentése szerint a közösség belső piacán Olaszország 4 százalékkal (49,1 ezer tonna), valamint Hollandia 12 százalékkal kevesebb (47,4 ezer tonna) céklát értékesített 2020 első tizenegy hónapjában, mint az előző év azonos periódusában. A vezető céklaimportőrök Németország (59,3 ezer tonna) és Franciaország (27,8 ezer tonna) voltak. A cékla külkereskedelmi egyenlege pozitív, legnagyobb piac az Egyesült Királyság.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a cékla (retekkel, más hasonló gyökérfélékkel) külkereskedelmi egyenlege negatív. A behozatal (elsősorban Németországból) 11 százalékkal 8,7 ezer tonnára nőtt, míg a kivitel (döntően Romániába) 20 százalékkal 1,6 ezer tonnára csökkent 2020-ban az előző évihez képest. Értékét tekintve a cékla behozatala 18 százalékkal 1,88 milliárd forintra nőtt, kivitele 3 százalékkal 710 millió forintra csökkent ugyanekkor.

Komoly problémákat okoz az aszály és a hűvős idő a gazdák számára. Nem volt ez másként a céklatermesztők esetében sem. Bár a cékla termőterülete az előző évhez képest jelentősen, mintegy 10%-kal csökkent, a jó hozamok mennyiségben kompenzáltak, az éves termésmennyiség a sokéves átlaghoz képest 13-15%-kal volt nagyobb.

Az árak emelkedtek

Az adatok szerint a belföldi kilogrammos kiszerelésű cékla ára 18 százalékkal emelkedett (201 forint/kilogramm) 2020-ban az előző évihez képest. Az idei év első tíz hetében a belföldi cékla ára 7 százalékkal volt magasabb (171 forint/kilogramm), mint az előző év azonos időszakában.

Ennek mentén megnéztük, mit mutatnak most az árak. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszerének adatai szerint

  • a vidéki nagybani piacokon jelenleg 170-200 Ft/kg áron vásárolhatunk céklát.
  • Ezzel szemben a vidéki nagybani piacokon már magasabb áron, 350 Ft/kg-ért juthatunk céklához.

Megnéztük a legnagyobb üzletláncok online kínálatát is, hogy teljes képet kapjunk az árakról. Ennek alapján az látszik, hogy

  • a Tesco online polcain vehetünk üveges, szeletelt céklát 299-819 Ft/üveg áron, de vehetjük darab áron is 249Ft/kg-ért.
  • a Spar online polcai is kínálnak üveges, szeletelt céklát 249-799 Ft/üveg áron, illetve bio céklát 499 Ft/csomag áron.
  • az Auchan kínálatában találunk üveges, szeletelt céklát 255-759 Ft/üveg áron, tisztított, nyers céklát 599 Ft/csomag áron, de kilóra is vehetjük, itt 159 Ft/kg áron adják.

Mit érdemes belőle készíteni?

A céklát számos ételben el tudjuk rejteni, hiszen sokféleképpen fel tudjuk használni. Most mutatunk néhány tippet, milyen fogásokat érdemes készíteni belőle, ha szeretnénk kipróbálni és élvezni jótékony hatását.

Főzelékekhez is kiváló a céklafasírt

Hozzávalók:

  • 250 g cékla
  • 250 g édesburgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • olasz fűszerkeverék ízlés szerint adagolva
  • 1 db tojás
  • 1 db zsemle
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa (szükség szerint)
  • 2 evőkanál finomliszt
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 3 dl napraforgó olaj

Elkészítés:

A céklát és az édesburgonyát hámozzuk meg, majd a reszelő kis lyukán reszeljük le a fokhagymagerezdekkel együtt. Adjuk hozzá a tojást, az általunk készített zsemlemorzsát, a fűszereket.
Néhány perc pihentetés után liszttel és további zsemlemorzsa hozzáadásával állítsuk be a kellő állagot. A lényeg, hogy jól formázható alapot kapjunk. Gyúrjuk össze, és vizes kézzel formázzunk golyókat vagy pogácsákat. Hempergessük meg őket zsemlemorzsában. Bő, forró olajban süssük ki, majd papírtörlőn itassuk le róla a felesleges olajat.

Bevállalós céklakrémleves

Hozzávalók:

  • 7 közepes db cékla
  • 1 nagy db alma
  • 3 ek tejföl
  • só ízlés szerint
  • fekete bors ízlés szerint
  • fehér bors ízlés szerint
  • szerecsendió ízlés szerint
  • 2 l víz

Elkészítés:

A nyers céklákat és az almát meghámozzuk, megmossuk, majd felkockázzuk. Kisebb lábosba tesszük, majd annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, feltesszük főni. Miután felforrt, minimális tűzön hagyjuk főni, amíg a cékla teljesen megpuhul. Eközben hozzáadjuk a fűszereket: sót, fekete és fehérborsot, valamint a szerecsendiót. Ha megpuhult a cékla, levesszük a tűzről, és hideg vízfürdőbe tesszük a lábost, hogy majdnem teljesen kihűljön a leves - így nem csapódik majd ki a tejföl. Utolsó lépésként hozzáadjuk a tejfölt, és botmixerrel simára turmixoljuk, majd tálaljuk.

Csak "dobd a sütőbe" cékla

Hozzávalók:

  • 8 kis db cékla
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál balzsamecet
  • só ízlés szerint
  • fekete bors ízlés szerint

Elkészítés:

A céklát meghámozzuk és félbevágjuk, ha csak nagyobbakat sikerül beszereznünk, akkor darabokra vágjuk. Meglocsoljuk olívaolajjal és pár korty balzsamecettel. Sózzuk, borsozzuk, és alufóliába csomagolva sütőben sütjük. Kiváló köret lehet sültek mellé, érdemes kipróbálni, esetleg krumplival együtt tálalni.

Címlapkép: Getty Images