Szegényebbek vagyunk nélkülük: megkezdték a visszatelepítésüket

HelloVidék 2021. október 15. 11:02
Megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett:

tavaly év végén az utóbbi évtizedek legsúlyosabb olajszennyezése történt a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon, amikor olaj került a folyóba.

A szennyezés egy Natura 2000 és egyben ex lege természetvédelmi oltalom alatt álló lápterület különleges élőhelyét, az úszólápot is sújtotta. A szennyezés és a kármentesítés következtében körülbelül 400 m2-nyi részben tőzegpáfrányos folt semmisült meg, ami minimálisan 1200-1600 tő növény elpusztulását jelentette. Nagy István az eset kapcsán leszögezte, hogy a tettesek felelősségre vonása nem maradhat el.

A miniszter hangsúlyozta, a kármentesítési munkálatok után most a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megkezdheti a védett és lassan terjedő vízi növényfajok visszatelepítését is. A munkálatokkal a lehető leggyorsabb biológiai regenerációt szeretnék elérni. Nagy István arról is beszélt, hogy csak olyan faj telepítésére kértek engedélyt, amely dokumentáltan jelen volt a területen a szennyezés megtörténtekor is és a károsodott terület mellől, az állományok veszélyeztetése nélkül begyűjthető. Ennek köszönhetően a tőzegpáfrány, a lápi csalán és a mocsári nőszirom is visszakerülhet a területre.

Címlapkép: Agrárminisztérium, sajtóosztály