Nekik ad ingyenpénzt az állam: 1800 milliárd forintra pályázhatnak ezek a települések

MTI 2021. november 2. 20:00
A következő hét évben 1800 milliárd forintot biztosít a kormány a térségek saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, a most elindult TOP Plusz program a korábbiaknál is nagyobb lehetőségekhez juttatja a kevésbé fejlett régiókat, településeket - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírásakor kedden Budapesten.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy az első pályázati felhívások összesen több mint 636 milliárd forint értékben már megjelentek. Ezek a 4-es és 5-ös út fejlesztését, települések infrastruktúrafejlesztését, fenntartható városfejlesztést, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését és foglalkozási-gazdaságfejlesztési együttműködések létrejöttét támogatják. Hozzátette: kedden válik elérhetővé a bölcsődék-óvodák létesítését, fejlesztését, eszközbeszerzését támogató felhívás.

A TOP Plusz projektjeinek sikere nagyban múlik a helyismereten, a helyi gazdasági szereplőkkel való szoros kapcsolattartáson, a most induló hétéves fejlesztési periódusban is maximálisan számítanak a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének stratégiai partnerségére, tudására és aktív közreműködésére - mondta a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images