1600 kilométernyi bicikliutat építettek az országban: itt a legújabb vidéki

MTI 2021. november 6. 08:05
A kormány az elmúlt években jelentős energiát és pénz fektetett kerékpárutak építésébe, eddig 1600 kilométernyi ilyen fejlesztés valósult meg Magyarországon - mondta Palkovics László pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban.

Az innovációs és technológiai miniszter a községet és Nyírbátort összekötő, több mint hat kilométer hosszú kerékpárút ünnepélyes átadásán arról beszélt, Európában a hollandok és a dánok után Magyarország a harmadik leginkább bicikliző nemzet, köszönhetően annak, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát és feltételrendszert a kabinet biztosítja.

Jelezte, az építések mellett fontos feladat az utak karbantartása is, hiszen csak így lehet megfelelő körülmények között és biztonságosan kerékpározni a kiépített kerékpárutakon.

A tárcavezető elmondta, a kabinet másik fontos feladata a kerékpározás támogatása, ezért egymilliárd forint forrásból elektromos kerékpár vásárlásához nyújt segítséget. Ez a program olyan jól sikerült, hogy már összesen hatezer elektromos kerékpárt vásárolhattak meg a pályázók - tette hozzá a miniszter. Szavai szerint a most átadott bicikliút jó példa arra, hogyan tud két település egymással együttműködni egy hasznos cél érdekében.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, Nyírgyulajban több mint másfél milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az elmúlt években.

Minden olyan fejlesztési igény, ami a térség településeit élhetőbbé teszi, megpróbáljuk a zászlónkra tűzni, és végrehajtani, ami sok esetben sikerül is" - fogalmazott a képviselő. Simon Miklós megjegyezte, választókerületében 2014-től kezdve az első építési fázisban 19 projektben 66 kilométer kerékpárút épült 5,7 milliárd forint beruházással, 2018 óta pedig tíz projektben, 30 kilométer hosszban 3,6 milliárd forintból folytatódtak a építkezések

Becsei György, Nyírgyulaj független polgármestere elmondta, a Nyírbátor-Nyírgyulaj kerékpárút megépítését közel 421 millió forint uniós és költségvetési forrásból finanszírozták.