18,5 milliárd forintot kaphatnak ezek a vállalkozók: ismét beindult a Magyar Falu Program

HelloVidék 2021. november 10. 14:00
A legkisebb hazai településeken működő, legkisebb vállalkozások november 9-től újabb 18,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban.

A Magyar Falu Programmal a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét, valamint a magyar vállalkozások fejlődését, megerősödését tudjuk támogatni. Ezt segíti a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program is, amely két korábbi felhívásában már 2600-nál több pályázót támogattunk több mint 27 milliárd forint értékben

- mondta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A programra 2021. december 9-ig nyújthatnak be kérelmet az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások 2-10 millió forint közötti támogatásra. Projektmérettől függően újabb 1800-4000 vállalkozás támogatására lesz lehetőség.

Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. Emellett a pályázatban részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet.

Címlapkép: Getty Images