Nagyon várják az építkezést: végre feljutnak az autópályára ezek a Pest megyeiek

HelloVidék 2021. november 17. 10:00
Már várják az ajánlatokat a Páty autópálya-összeköttetését megteremtő közbeszerzésben - derült ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hirdetményéből. A projekt tárgya a Pest megyei Páty és az M1-es autópálya egyik pihenőhelye közötti összekötő, kétsávos út.

A beruházást két ütemben valósítják meg: egyrészt az M1-es autópályán a Pátytól délre fekvő Sasfészektó-pihenőhely (az alábbi térképen az M1-esen a benzinkutat jelölő ikonnál) szelvényezés szerinti bal oldalának szintbeni csomópontja, valamint a Pátyot Biatorbággyal összekötő 81106-os jelű közút (Torbágyi út) között épül egy út; másrészt az első ütemben kiépült út folytatásként alakítanak ki egy másik utat a Zsámbék, Páty és Budakeszi között futó 1102-es közútig, írja a magyarepitok.hu.

Összesen 2,4 kilométernyi kétsávos út épül új nyomvonalon

Az első ütemben a Sasfészek-tó pihenőhely meglévő csomópontjából kell indítani az új utat, amely hozzávetőleg 1040 kilométer hosszú lesz, és két sávon épül ki a 81106-os útig. Ebben a részprojektben két új körforgalmú csomópont is létre jön, valamint a Füzes-patak hídját felújítják, a meder rendezésével együtt, emellett a 81106-os utat mintegy 160 méteren átépítik.

A második ütemben egy 1,4 kilométeres, kétsávos új út születik, amelyet az első ütemet lezáró körgorgalomból indítják a 81106-os úton. Ebben a részprojektben is két új körforgalmú csomópontot alakítanak ki, továbbá az 1102-es utat bontják és felújítják 110 méteres hosszúságú szakaszon. Mindezeken túl a Rákóczi utcában 1400 méteren cserélik a kopóréteget, és 780 méternyi zajárnyékoló falat létesítenek az 1102-es közút mentén.

Jelenleg rendkívül körülményes feljutni a pályára Pátyról

Korábbi sajtóhírek szerint Páty polgármesterei évtizedek óta kampányolnak ezért a beruházásért, miután a Budapest agglomerációjában fekvő település jelenleg nem rendelkezik közvetlen autópálya-kapcsolattal.

A pátyiaknak át kell autózniuk Biatorbágyra, majd a településen keresztülhaladva csatlakozniuk kell az 1-es főútra, és arról csak Biatorbágy után tudnak az M1-es Budapest felé vezető sávjába felhajtani (az autópályára Győr irányában ennél is nehezebben tudnak feljutni).

Címlapkép: Getty Images