Életveszélyesség miatt bezárták a népszerű balatoni élményfürdőt: kiderült, mi lesz vele

HelloVidék 2021. december 19. 15:30
A 2006-ban átadott fürdőt a hírek szerint még júniusban azért zárták be, mert nem volt megfelelő az épület állapota és életveszélyessé vált. Az ismert gondok miatt csak a tanmedence, a kültéri medence és a szaunavilág működött.

A siófoki Galerius fürdőt balesetveszély miatt még az idei főszezon kezdetén, júniusban zárták be, a dolgozóknak is felmondtak. Azóta szakértők mérték fel a 2006-ban átadott létesítmény állapotát, és arra a megállapításra jutottak, hogy mintegy 1,2 milliárd forintba kerülne a teljes felújítása. Az üzemeltető Balaton-parti Kft. idő közben generáltervezői ajánlatokat kért, s a legkedvezőbb, nettó 14,7 milliós ajánlatra most a képviselő-testület is rábólintott- adta hírül a Siófok.hu.

A bajok a siófoki élményfürdővel nem most kezdődtek

2014-ben készült az első szakértői vélemény az épületről, akkor kicserélték a kupolát, a külső burkolatokat, az épületirányítási rendszert, és gépészeti felújítások is történtek a karbantartási szünetekben és üzemelés közben, most a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerleállás idején lett volna lehetőség és idő is a hibák orvoslására, mégis most júniusban döntöttek a bezárás mellett.

A kft. kalkulációja szerint 12 hét kell a tervek elkészültére. A képviselő-testület határozata értelmében addig is fel kell térképezni a pályázati, támogatási lehetőségeket, amelyek segítségével neki lehetne majd vágni a beruházásnak. S meg kell vizsgálni azt is, hogy a Balaton-parti Kft. milyen módon és feltételekkel tudna hitelt felvenni erre a célra. A kft. ütemterve szerint a tervezés és a kivitelezés összességében 53 hetet, vagyis nagyjából egy évet vehet igénybe optimális esetben. Azt természetesen csak a kiviteli árajánlatok birtokában lehet majd megmondani, hogy pontosan mennyibe is kerülne a fürdő teljes felújítása. A jelenleg ismert 1,2-1,5 milliárd forintos költségbecslés egyébként már számol az inflációval és az esetleges további építőanyagár-emelkedéssel is. A Balaton-parti Kft. becsült üzemeltetési költségvetést is készített, hogy ne csak a felújítási, hanem a fürdő nyitás utáni fenntartási költségeivel is számolni tudjunk.”

– tájékoztatta a Siófoki Híreket Völgyi Lajos, a pénzügyi bizottság elnöke (Becsülettel Siófokért Egyesület).

Címlapkép: Getty Images