Gigaberuházás: új csarnokkal bővítette kecskeméti gyáregységét a kecskeméti gyár

MTI 2021. december 20. 19:02
Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával.

A cégcsoporthoz tartozó Samvardhana Motherson Peguform (SMP) kecskeméti gyáregységének területén felépült új csarnok átadásán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: a cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, amelyből öt termelő egység, az egyik legfontosabb pedig a most átadott kecskeméti csarnok.

A cégcsoport fejlesztése "abba a sorba illeszkedik, amely kelet felé billenti el azt a hagyományosan nyugatorientáltságot, ami a magyar ipart jellemezte az utóbbi 30-40 évben". Ezen az úton haladva eljöhet az idő, hogy India lesz Magyarország legnagyobb külföldi befektetője

- tette hozzá Magyar Levente.

Az államtitkár azt mondta, a napi szinten világszerte 280 gyárat felügyelő cégcsoport elnökének személyes jelenléte a Magyarország iránt érzett tiszteletének és otthonosságérzetének a jele.

Voltak olyan cégek és bátor döntéshozók - köztük a Motherson cégcsoport -, amelyek a bizonytalan idők ellenére előretekintettek, és a magyar gazdaság teljesítőképességének köszönthetően, illetve a magyar kormány segítségével komoly beruházássorozatba kezdtek a világjárvány közepén. Így Magyarország idei befektetésösztönzési sikersorozata rekordot döntött

- jegyezte meg.

Vivek Chaand Seghal, a Motherson cégcsoport elnöke felidézte: a kezdeti évek kedvező tapasztalatai alapján döntött úgy a cégvezetés, hogy tovább bővíti magyarországi tevékenységét, és így alakították ki, majd avatták fel 2017-ben a kecskeméti telephelyet, amely az egyik legnagyobb befektetése a vállalatnak.

A cégcsoport stratégiai jövőjét építik Magyarország kormányának támogatásával. Kiválóságra törekednek, ezért nagyon magas színvonalú járműipari alkatrészeket gyártanak Kecskeméten

- tette hozzá.

A cég tájékoztatása szerint a 16 millió euró összegű magyarországi beruházás legjelentősebb eleme a kecskeméti telephelyet érinti, itt csaknem kilencezer négyzetméterrel bővült a gyártókapacitás, köszönhetően a zöldmezős beruházásban felépített logisztikai csarnoknak.

Szeberényi Gyula Tamás, Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületének elnöke, Kecskemét alpolgármestere felidézte, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a magyar kormány 2,1 milliárd forint támogatással járul hozzá a Motherson cégcsoport magyarországi telephelyeinek 5,6 milliárd forint összegű fejlesztéséhez.

Az új kecskeméti üzemcsarnok átadásával újabb száz munkahely jön létre a városban

- tette hozzá. Emlékeztetett: Kecskemét alig több mint egy évtized alatt lett Magyarország egyik autóipari fellegvára. A dinamikus ipari fejlődés mellett azonban jelentős hangsúlyt fektettek egyéb fejlesztésekre is.

Címlapkép: Getty Images