Így is segíthetünk a menekülteken: támogató bélyegeket árulnak a postán

HelloVidék/MTI 2022. március 30. 16:05
Egymásért! elnevezésű, feláras bélyeggel is segíti az ukrajnai menekültek ellátását a Magyar Posta: a belföldi, nem elsőbbségi tarifának megfelelő 145 forint névértékű bélyeget plusz 100 forint felárral vásárolhatják meg a levélfeladók szerdától országszerte a postákon.

A Magyar Posta Zrt. szerdai közleménye szerint minden bélyeg eladásából a felárat, azaz 100 forintot a cég a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánl fel, hogy az ukrán menekültek ellátása miatt megnövekedett igényeket abból finanszírozhassák. Így összességében többmillió forint plusz forrás állhat rendelkezésre, hogy a bajbajutott embereket segítsék.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára a Magyar Posta logisztikai kapacitásokat is felajánlott, elsősorban a raktárakban összegyűlt adományok célba juttatására. Emellett továbbra is gyűjti egész évben a postákon elhelyezett perselyekben az adományokat a szervezet számára. A cég döntött arról is, hogy amennyiben magánszemély ad fel Ukrajnába humanitárius segély tartalmú nemzetközi csomagküldeményt, azt ingyenesen teheti meg országszerte a nagyobb postákon - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images