Elképesztő drágulás: ki bírja megfizetni ezeket a termékeket?

HelloVidék 2022. május 24. 10:35
Már majdnem másfélszer annyiba kerül a csirkecomb, a rétesliszt és a krumpli, mint egy éve. A kereskedők az árstop miatti veszteségeiket is a vásárlókra hárították, ami más termékek árában mutatkozik meg. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az egyik legnagyobb az élelmiszer-drágulás az Unióban.

Ahogy az RTL Híradóban elhangzott, nincs kiírva a zöldségesnél, de 21 éves csúcsra, 9 és fél százalékra gyorsult az infláció áprilisban. Ám van, ami ennek a többszörösével drágult. Mint mondták, a Portfolio minden termék átlagárát elkérte a KSH-tól – ebből számolják az inflációt. A paradicsom és a burgonya árát 40 százalék fölött emelték tavalyhoz képest, miután kevesebb termett belőle.

Földvári László kereskedő a híradónak elmondta:

mindenki panaszkodik, de azért viszik. Enni kell.

A legkedveltebb húsféle Magyarországon a baromfi. Csejtei László szombathelyi hentes már az árstop februári bevezetése előtt azt mondta, nem akar veszteséget termelni a csirkemell és a far-hát árának befagyasztása miatt. Januárban úgy fogalmazott a Híradónak:

Nekünk rá kell tennünk a hasznot, de akkor másra kell rátenni, nem erre a két termékre. Ez ugyanaz, visszamegyünk a szocializmusba, és hatósági árak vannak.

Hornyák József, a Portfolio.hu makroelemzője szerint is jobban megemelték azoknak a termékeknek az árát, amelyekre nem vonatkozik az árstop.

Amit a csirkemellen megnyerünk, ha azt vásároljuk, azt a csirkecombon és a csirke többi részén elveszítjük

- fogalmazott.

Címlapkép: Getty Images