Hivatalos: hatalmas útfejlesztés indul, könnyebb lesz lejutni a Balatonra is

Dubóczky Krisztina 2022. június 19. 14:20

Az elkövetkező négy évben 60,8 milliárd forint fordítható komplex közútfelújításra és -fejlesztésre, míg a következő két évben 8 milliárdból lehet útfelújításokat végezni. A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a komplex közútfelújítási és -fejlesztési feladatokra szánt összeg 18 milliárd forint a 2022-es évben. A HelloVidék a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. segítségével válogatta össze a vidéket érintő, legújabb útfejlesztéseket, forgalomkorlátozásokat és érdekességeket az országban.

Kerékpárút a Balatonhoz

Látványos előrehaladásnak örülhetnek a bringások a Budapest-Balaton (BUBA) kerékpárútvonalon, hiszen befejezték a Budapest-Etyek közötti szakasz építési munkálatainak utolsó fázisát is.

2020 márciusában kezdődött meg a fővárost és a Balatont összekötő, 108 km hosszú Budapest-Balaton kerékpáros útvonal kiépítése. Az Etyekig tartó szakasszal indult meg a fejlesztés.

A beruházás során 4250 köbméter aszfaltot építettek be, és több mint 9 km hosszon új, önálló kerékpárút épült meg, ahol már nem kell tartani többé az autósok és kerékpárosok közötti konfliktushelyzetek kialakulásától.

A munkálatok során 11,5 km-es szakaszon leburkolták a meglévő földutakat, és kihelyezték a szükséges táblákat, valamint felfestették a burkolati jeleket. A 3,3 m széles kerékpárút mellett 292 db fát ültettek el, és 173 db jelzőtáblát helyeztek ki.

A fejlesztés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a környéken élők könnyebben érjék el úti céljaikat, és azok számára is kényelmesebb és biztonságosabb közlekedési megoldást nyújt, akik biciklivel szeretnék megközelíteni a fővárosból Etyeket

- számolt be a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, valamint hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft., a Colas Út Építőipari Zrt., a Colas Közlekedésépítő Zrt. és a KM Építő Kft. végezte nettó 2 649 459 075 Ft értékben.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Sümegen

Sümegen a 84. sz. főút – Tóth Tivadar utca – Fehérkő utca csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítési munkálatai kapcsán ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be az alábbiak szerint:

A Tóth Tivadar utca, valamint a Fehérkő utca csomópont felőli, építéssel érintett szakaszait szintén lezárják, tervezetten 2022. augusztus 31-ig. A Tóth Tivadar utca a Jókai utca felől megközelíthető marad. A Fehérkő utca a kiépített terelőúton keresztül megközelíthető marad a 84. sz. főút felől.

Változik a forgalmi rend Veszprémben

Az átterelések az 50+800 és 52+200 km szelvényekben várhatóak, az Almádi csomópont B-ága (Veszprém- Körmend) a végleges formájában üzemel majd ebben a terelési fázisban.

Haladnak a Bicskei Intermodális csomópont munkálatai

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló bicskei intermodális csomópont fejlesztési projekt munkálatai egy éve kezdődtek meg, a kül- és belterületi munkavégzés azóta is zavartalanul folyik.

A 2021 júniusában induló projekt a bicskei vasútállomás térségének egy rendkívül összetett, több feladatelemből álló fejlesztése, amely két ütemben zajlik. Az I. ütem keretében a vasútállomástól nyugatra épülő új Tatai út és Csákvári út közötti összekötő út alépítményi munkái, az épületbontási és fakivágási munkálatok már befejeződtek. A vasút fölött átvezető közúti felüljáró átépítésének, valamint az összekötő úton a védőréteg építésének munkálatai vannak jelenleg folyamatban.

Részben véget értek a gyalogos peronaluljáró meghosszabbításának 2021. második felében megkezdett munkálatai, így sor került a meghosszabbított aluljáró ideiglenes forgalomba helyezésére. Ezt követően elbontották a gyalogos vasúti felüljárót.

2021. második felében megkezdődött a déli oldalon megvalósuló P+R parkoló és körforgalom, a vasúti közrakodó vágányok burkolt rakterületének, és azok megközelítő útjának kivitelezése, a fejlesztéssel érintett terület csapadékvíz-elvezető rendszerének kialakítása, átépítése és a közműkiváltási munkák ütemezett megvalósítása. Ezen munkálatok továbbra is folyamatosan zajlanak.

Ezen túl folyamatban vannak az új rakodóvágányok nagytömegű föld- és vágányépítési munkái is. Az új rakodó és a déli P+R parkoló jelenleg zajló nagytömegű földmunkáinak befejezését követően a rakodó szilárd burkolatának és vágányainak építési munkálatai, illetve a parkoló pályaszerkezetének kialakítása kezdődnek majd meg.

Bálint Istvánné, Bicske város polgármestere kifejtette:

Ez a közel 10 milliárdos beruházás páratlan értékű a városban. Sok éven keresztül okozott komoly problémát a balesetveszélyes aluljáró, amely elbontása meg is valósult, miután megkaptuk a modern átjárót a két Csákvári út es a Móricz Zsigmond utca között. Nagy várakozással tölti el a helyieket a P+R parkolók kiépítése is, ami nagy könnyebbséget jelent majd a vonattal közlekedőknek és az itt élőknek egyaránt.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hozzátette:

Zajlanak a II. ütem tervezési munkái (közúti aluljáró és felvételi épület). Látványos elemként két héten belül megkezdődik a Csákvári és a Tatai út közötti út aszfaltozása. Arra törekszünk, hogy minden tervünk a legjobb kidolgozottságú legyen annak érdekében, hogy a megvalósíthatósági fázisban már ne merüljenek fel nehézségek.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap terhére valósul meg. A kivitelezést a V-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság végzi nettó 9 924 882 416 Ft értékben.

Európai szinten is egyedülálló közvilágítás épül ki Andornaktályán

Az M25-ös gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódóan 2018 nyarán készült el az Andornaktálya déli végén található körforgalom. Az átadás óta eltelt időszakban a tapasztalatok azt mutatták, hogy a biztonságosabb közlekedés érdekében a csomópontot ki kell világítani, így mind az autósok, mind pedig a kerékpárosok biztonságosabban közlekedhetnek a sötétedés utáni időszakban is a körforgalomban.

A körforgalomban egy olyan napelemes világítási rendszert alakítottak ki, amelynek tárolókapacitása az év minden napján fedezi a közvilágításhoz szükséges energiaforrást. A világítás energiaellátását napelemek és ezekhez kapcsolódó akkumulátorok látják el

- számolt be a fejlesztésről a NIF.

A megvilágítás lényege pedig az, hogy a csomópontot a középszigetben felállított kandeláberekkel világítják meg, ahogyan külön a kerékpáros átvezetést is. A behaladási csomóponti ágakról érkezők külön közvilágítási oszlopokkal így nem találkoznak.

Az egyedi fejlesztésű, LED-es világítótestekkel megvalósított sziget üzemben működő közvilágítás alap üzemi körülmények között a körforgalomban 10 lux, a kerékpáros átvezetésnél 15 lux megvilágítási értékkel bír.

A körforgalom kialakításánál egy biztonsági fix energia betáplálás is ki lett építve arra az esetre, ha a napelemes rendszer nem termelne elegendő energiát. Ez a téli időszakban lehet hasznos, amikor korán sötétedik, és sokat kell éjszaka világítani úgy, hogy a napos órák száma lényegesen kevesebb. Ebben az esetben – az akkumulátorok 60%-os merültségi állapotánál – a rendszer automatikusan átvált fix betáplálásra, és arról üzemel addig, míg a napelemes rendszer újra elegendő energiát nem termel a biztonságos működéshez.

A technológia egyediségét az is adja, hogy mind a négy csomóponti ág, mind a kerékpárúti behaladásnál, ipari mozgásérzékelő szenzorokat helyeztek fel az oszlopokra, amelyek a fényerőt szabályozzák. Ezzel az energia egy nagyon nagy hányadát lehet megspórolni, hiszen a standard 10 luxos világítás behaladás nélküli időszakban 3 luxra automatikusan leszabályoz.

A körforgalom teljes közvilágítási rendszerét a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél rendszeresített HDMR Smart City rendszerbe integrálták, amely egy kétirányú kommunikációt jelent a központtal és a világítótestekkel.

A HDMR Smart City rendszer lényege, hogy ha legalább 2 percig nincs mozgás a körforgalomban, akkor a rendszer ezt érzékelve csökkenti a világítótestek fényáramát. Ha azonban érkezik egy autó, akkor azt a mozgásérzékelő érzékeli, és mire az autó a körforgalomba ér, addigra vezeték nélküli jelátvitellel jelez a világítótesteknek, hogy a fényáramot növeljék meg, így az autós már a szabványosan megvilágított körforgalomba érkezik.

Ugyanúgy, ahogy a csomóponti ágakon, a kerékpáros átvezetésnél is van mozgásérzékelő, így amikor kerékpáros érkezik, a rendszer akkor is megemeli a világítótestek fényáramát.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte:

A HDMR Smart city rendszer segítségével éjszaka, amikor alacsony, vagy egyáltalán nincs autós forgalom, jelentős energiát lehet megtakarítani, ami egy napelemes rendszer esetében fontos tényező.

Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta:

Lakott területen kívül elhelyezkedő körgeometriás csomópont megvilágítását alapvetően nem indokolja az útügyi szabályzat, ám az andornaktályai körforgalom átadása óta eltelt időszakban a tapasztalatok azt mutatták, a biztonságosabb közlekedés érdekében szükséges kivilágítani. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan elkezdődött az önkormányzatnak egy kerékpárútépítési projektje. A kerékpárút átvezetés pedig már önmagában is feltételezi a közvilágítás meglétét. A kor szellemével haladva, a fenntartható jövőt is figyelembe véve, mindenképpen energiatakarékos megvilágításban gondolkodtunk.

Az Andornaktálya déli részén lévő körforgalom szigetüzemű közvilágítás a NIF Zrt. megbízásából, a Zöld Garden Kft. kivitelezésében, a HOFEKA Kft. által végzett fejlesztésekkel valósult meg 50 millió forint értékben.

Címlapkép: Getty Images