Megrohanták a vidéki nagyváros albérleteit: mégis, mi folyik az egyetemvárosban?

HelloVidék 2022. július 19. 09:35
Egy nap alatt elkelnek a jobb albérletek jelenleg Szegeden, az egyetemisták már most megrohamozták a hirdetőket. Pedig nem olcsó mulatság a bérlemény, 140 ezer forint alatt nagyon nehezen találni bútorozott lakást. A szomszédos Vásárhelyen jobba a helyzet, ott már 70 ezerért is hirdetnek.

Bár az egyetemi ponthatárokat még meg sem húzták, már most csúcsra jár Szegeden az albérletpiac. Ahogy arról a Délmagyar beszámolt, gyakorlatilag minden meghirdetett lakás azonnal elkel, így a tulajdonosok egy része még emel is az egyébként is meglehetősen borsos árakon. Mint írták, egyik olvasójuk írt levelet nekik, mely szerint most keres férjével és nagylányával új lakást. Egy hetes kálváriájáról beszámolt a lapnak is.

Az első napokban még optimista voltam, hiszen rengeteg hirdetést láttam, a lakások többsége pedig valóban igényes

– mesélte Ágnes. Hozzátette, először akkor döbbent meg, amikor már a sokadik hirdető is azt mondta, hogy elkelt, miközben több esetében még 24 óra sem telt el a piacra dobása óta.

Ennél is kellemetlenebb volt, amikor végre eljutottunk odáig, hogy egy óra múlva megnézhetem a lakást, ám a kijelölt időpontban már elérhetetlen volt a tulajdonos. Ezt követően néztem rá a hirdetésre, de már eltűnt az oldalról, tehát kiadta. Innentől egyértelművé vált, hogy azonnal kell dönteni, ha egyáltalán eljutunk odáig, de volt, hogy még ez sem volt elég. Pár nappal később történt, hogy hiába jeleztem a hirdetőnek már a helyszínen, hogy kivenném a lakást, másnap értesített, hogy mégis másnak adta oda. És már azt is megtapasztaltam, milyen, amikor egy ingatlanos azt mondja: megvan még a lakás, de kár is időpontot kérnem a megnézéséhez, mert 15-en vannak előttem

– mesélte a portálnak eddigi kudarcait a nő.

Ahogy a lap is írja, nem olcsó mulatság ma albérletbe költözni. Jelenleg Szegeden egy szobát átlagosan 50 ezer, egy kisebb, bútorozott lakást 140-180 ezer forintért kínálnak. A határ pedig a csillagos ég: bőven vannak lakások 200-400 ezer forintos havidíjért is, de van olyan ház is, amelyet majdnem 1 millió forintért lehet kibérelni egyetlen hónapra. Sajnos jellemző az is, hogy a bérbeadók nem túl rugalmasak kisállat és dohányzás ügyben: a legtöbb hirdetésben kizárják mindkettőt. Nem ritka, hogy feltételként szabják meg az igazolható munkahelyet és a megfelelő anyagi hátteret. A két havi kaució szinte mindenkinél feltétel, függetlenül az albérlet árától.

Valóban ebben az időszakban a legnagyobb az érdeklődés az albérletek iránt, de lesz még egy nagy roham, amikor az egyetemisták megtudják, hova nyertek felvételt. Bár a lendület egészen szeptemberig kitart, augusztusban jobbára már csak a maradékból válogathatnak, akik akkor kezdenek el keresgélni

– figyelmeztetett Radics Réka, a Lakhome Ingatlaniroda tulajdonosa.

Címlapkép: Getty Images