Ráléptek a fékre a magyarok: durván megnőttek a kamatok, nem kérnek a hitelekből

Pénzcentrum 2022. augusztus 4. 08:30
Mindhárom nagy hitel jegyzése visszaesett júniusban, így tehát úgy tűnik, hogy a magyarok máris ott spórolnak, ahol tudnak, és nem rángatják magukat újabb adósságba. A folyamatos kamatemelések miatt ráadásul elképesztően megdrágultak a személyi kölcsönök, van olyan banki ajánlat, amely már 20 százalék feletti THM-mel kínál 3 millió forint kölcsönt. Benéztünk a számok mögé, és összeszedtük a bankok legjobb ajánlatait is arra az esetre, ha mégis most vennél fel személyi hitelt.

Kedden tette közzé a Magyar Nemzeti Bank a háztartási és vállalti hitelek június havi jegyzésének statisztikáit. Ebből mindenekelőtt az derül ki, hogy a lakáshitelből, a személyi kölcsönből és a babaváró hitelből is kisebb értékben jegyeztek a magyarok, mint májusban, ami már előjele lehet a lakosság "menekülésének" az adósság elől, írja a Pénzcentrum.

Persze nincs is ezen mit csodálkozni, júniusban már lehetett tudni, hogy az európai energiaválság és az infláció miatt a kormány is megszorításokat tervez, az emberek pedig saját kiadásaikon is igyekeznek emiatt faragni. Ennek pedig úgy tűnik, az lesz az egyik módja, hogy nem vesznek fel újabb hitelt, hogy a törlesztőrészlet ne legyen egy újabb kiadás a családi kasszában.

Egy hónap alatt visszaesett a személyi hitelek jegyzése

Bár nem drasztikus mértékben, de azért mégis észrevehetően kevesebb személyi hitelt vettek fel a magyarok, mint május hónapban. Akkor 52,27 milliárdért, míg júniusban összesen 52 milliárd forintért vettek fel az emberek személyi kölcsönt. Az egy évvel ezelőtti adathoz képest viszont még most is jelentősen több személyi kölcsönt igényeltünk: egy éve, június végén ez az adat mindössze 47,86 milliárd forintról szólt, vagyis kilenc százalékos növekedés volt itt egy év alatt.

Minden esély megvan arra, hogy ezt a félévet tekintsük majd az utolsó erős időszaknak a lakossági hitelezésben. A 10 százalék feletti infláció, a szintén e szám felett járó kamatkörnyezet (ráadásul még nincs vége a kamatemelési periódusnak, erről maga a jegybank is többször beszélt), valamint az elszálló energiaárak, és az emiatt bevezetett rezsiemelés miatt az emberek jóval óvatosabbak lesznek. Ha körültekintően még azért vesznek majd fel hitelt a magyarok, valószínűleg akkor is drasztikus visszaesés következik majd a hitelek jegyzésében.

Több milliós különbségek a bankok ajánlataiban

Végezetül pedig nézzük meg a cikkünk írásakor elérhető legjobb személyi kölcsön-ajánlatokat is. Ha ránézünk a táblázatra, láthatjuk, hogy a kamatemelések miatt a személyi kölcsönök piacán is elképesztő drágulás zajlik: 3 millió forint kölcsönösszegre van olyan, ahol csaknem az összeg másfélszeresét, 4,9 millió forintot kell visszafizetnünk a banknak a 60 hónapra számolt futamidő alatt. A THM-ek között ennek megfelelően hatalmas különbségek vannak: míg a Cetelem 9,25%-os irányadó kamattal kínálja a kérdéses összeget, ugyanerre a 3 millióra, ugyanilyen hosszú futamidőre az OTP Bank csaknem 24 százalékos THM-et tud nyújtani - az adatok a Pénzcentrum kalkulátorából származnak.

A teljes cikk itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images