Ebből még komoly baj lehet: teljes a káosz az üzemanyag miatt a mezőgazdaságban

HelloVidék 2022. augusztus 9. 10:30
A hatósági üzemanyag árról szóló rendeletekben a kormányzat a kezdetektől külön kezelte a traktorokat és a mezőgazdasági erőgépeket. A szektorban teljes a jogértelmezési káosz a hatósági árat részben eltörlő jogszabály megjelenése óta, az érintettek kétségbe vannak esve, tanácstalanok, mert például az aratógépekkel nem állhatnak sorba a kutaknál.

Fenntartja, de hogy?! 20-50 literjével rohangálunk a határból a kutakra nem ritkán 20-30 kilométereket megtéve, hogy azután 2 óra alatt elégessük a munkában, majd kezdjük elölről?!

Így fakadt ki egy gazda válasz kommentben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének Facebook-bejegyzésére, amelyben a fideszes Győrffy Balázs arról tájékoztatott, hogy a mezőgazdasági erőgépeknél a kormány fenntartja a 480 forintos üzemanyagárat. A kirohanás nem meglepő, és egyáltalán nem egyedi: a szektorban teljes a jogértelmezési káosz a hatósági árat részben eltörlő jogszabály megjelenése óta. Sőt, igazából már előtte sem volt egyértelmű a helyzet, legalábbis a lapunknak nyilatkozó piaci szereplők már korábban is eltérően alkalmazták a szabályokat, írja a g7.hu.

Elvileg talán lehetne, de gyakorlatilag nincs kiszállítás

Az bizonyos, hogy a hatósági árról szóló rendeletekben a kormányzat a kezdetektől külön kezelte a traktorokat és a mezőgazdasági erőgépeket. Az első korlátozásoknál, amikor kizárták a jogosultak köréből a 7,5 tonnánál nagyobb járműveket, bekerült egy külön pont, amely rögzítette, hogy a mezőgazdaságra ez nem vonatkozik. Elvileg ugyanez állt a kiszállításra is, azaz hivatalosan csak a kúton lehetett vásárolni 480 forintért üzemanyagot, de a 7,5 tonnánál nagyobb mezőgazdasági gépek ez alól is kivételt képeztek.

A gyakorlat azonban már ebben az időszakban sem mindenhol ez volt. A lapunknak nyilatkozó piaci szereplők szerint eddig sem szállított ki mindenki olcsó üzemanyagot, igaz, sok kúttól azért lehetett így vásárolni.

A legutóbbi módosítás pedig – amelyben a kormányzat jelentősen szűkítette a hatósági árra jogosultak körét – jogértelmezési zavart teremtett. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az új szabályozás bejelentésekor azt mondta, hogy a 480 forintos garantált árat a magántulajdonú gépjárművek és a taxik mellett a mezőgazdasági erőgépekre, illetve traktorokra is fenntartja a kabinet, a tényleges rendelet alapján azonban valószínűleg nem ez történt.

Első ránézésére tehát úgy tűnik, hogy 7,5 tonna feletti járműveikbe továbbra is vehetik hatósági áron az üzemanyagot az ágazat cégei, akár kiszállítva is, az ennél kisebbekbe azonban – ha azok a cég nevén vannak – akkor nem.

Ehhez képest a lapnak nyilatkozó ágazati szereplők egybehangzó állítása szerint a gyakorlat most az, hogy már azok sem szállítanak ki hatósági áron üzemanyagot, akik korábban megtették, a kutakon viszont engedik tankolni a mezőgazdasági gépeket. Már persze azokat, amelyek beférnek egy töltőállomásra, illetve el tudnak odáig menni közúton.

Kombájnnal a kútra?

Így értelmezik a jogszabályt a helyi mezőgazdasági szereplőket részben ellátó kis kutak és kúthálózatok, és úgy tudjuk, hogy így értelmezi a nagykereskedelmi piacot uraló Mol is. Sőt, az elnök Facebook-posztja ellenére ez a véleménye a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) is, ahol lapunk kérdésére azt válaszolták: szerintük is csak töltőállomáson a jármű/gép tankjába töltve vásárolhatnak hatósági áron üzemanyagot a mezőgazdaság piaci szereplői.

A jogszabály, ahogy a piacon értelmezik a szabályozást, illetve amit kommunikál a kormányzat, az egyáltalán nincs szinkronban

- foglalta össze a jelenlegi állapotot a portálnak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. A helyzetet nem könnyíti az sem, hogy az érintettek állításuk szerint eddig semmilyen hivatalos állásfoglalást nem kaptak az ügyben a kormányzattól. Az Agrárminisztériumot is keresték kérdéseikkel, de a tárca nem válaszolt.

Címlapkép: Getty Images