Brutálisan megnőttek az alapanyagárak: mire lesz így elég a felújítási támogatás?

Pénzcentrum 2022. augusztus 16. 08:35

Egyre brutálisabb az építőanyagok drágulása idehaza, és ezzel párhuzamosan a felújításra költhető állami támogatás is jóval kevesebbet ér most, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly júliusban például majdnem kétszer annyi csempét lehetett volna venni a maximum 1,5 milliós, anyagra költhető összegből, mint most. Értelemszerűen az járt a legjobban, aki a lehető leghamarabb lépett, aki pedig csak mondjuk mostanában lett jogosult az állami ingyenpénzre, az jóval kevesebb dolgot tud megcsináltatni.

Ahogy a Pénzcentrum írja, júliusban évtizedek óta nem látott inflációt mértek Magyarországon. A fogyasztói árak 2021 júliusa és 2022 júliusa között átlagosan 13,7 százalékkal emelkedtek. És a drágulás mégjobban szíven üthette azokat, akik valamilyen felújítási munkába kezdtek, vagy új bútorokat vásároltak volna a lakásukba.

A KSH a csempe (fehér és egyszínű színes), valamint a laminált parketta átlagos négyzetméterárat követi nyomon, illetve a diszperziós falfestékét (10 literes kiszerelés) is rendre közlik. A statisztikai hivatal szerint éves szinten mindhárom termék jócskán az infláci felett drágult, ugyanis 2021 júliusa óta

  • a csempe átlag 68,4 százalékkal,
  • a parketta átlagosan 39,9 százalékkal,
  • a falfesték pedig 24 százalékkal kerül többe.

És az is látszik, hogy ezt az idei évben szedték össze javarészt a vizsgált termékek. Ugyanis csak idén január óta

  • a csempe átlagosan 47,3 százalékkal kerül többe,
  • a parketta 30,3-mal,
  • a festék pedig átlag 16 százalékkal drágult meg 2022 során.

Az árrobbanás a háború kitörését követően indult csak be igazán. Hogy szemléletesebb legyen, mekkora a báj, érdemes megemlíteni, hogy még a COVID-járvány legdurvább időszaka alatt sem emelkedtek ilyen drasztikus mértékben az árak.

2020 júliusa és 2021 júliusa között a csempe csak 9,7 százalékot drágult, a parketta ára 12,6 százalékkal ment fel, a festék pedig 6,1 százalékkal került többe. A trendet megnézve látható, hogy a járvány előtt is nagyon maximum 15 százalékos volt az éves áremelkedés.

Azt is brutális látni, hogy 2018 júliusa óta a csempe ára gyakorlatilag megduplázódott, a parketta majdnem 78 százalékkal kerül többe, és a festéknek is majdhogynem 50 százalékkal ment fel az ára.

Egyre kevesebbet ér az állami támogatás

Az anyagárak drágulásával pedig a 2021-ben bejelentett felújítási támogatás is egyre kevesebbet ér - és akkor még a munkadíjakról nem is beszéltünk. A támogatás összege maximum 3 millió forint, a számlákkal igazolt felújítási költségek legfeljebb 50%-a (vagyis 6 milliós összköltség esetén maximalizálható), fele-fele arányban anyagköltségre, illetve munkadíjra vehető igénybe.

Ha azzal számolunk, hogy egy képzeletbeli felújításra 1,5 millióért akarnánk csempét, parkettát, vagy festéket venni, akkor az jön ki, hogy

  • mialatt ennyi pénzből 2021 júliusában még több mint 510 négyzetméter csempe jött volna ki, addig ez idén 303 négyzetméter,
  • tavaly ilyenkor 443 négyzetméter parkettára lett volna elég a másfél millió, amiből most már csak 317 négyzetméter jönne ki,
  • festékből kicsit több mint 242 vödörrel lehetett volna akkor venni, mostmár viszont csak 195-re telne 1,5 millióból.

Összességében kijelenthető, hogy az járt a legjobban, aki már a bejelentés után egyből lépett, és mihamarabb kihasználta az állami támogatást (és esetleg az ahhoz kapcsolódó, támogatott hitelt). Aki csak mostanában vágott bele a történetbe, mert mondjuk ezelőtt nem volt jogosult a felújítási támogatásra, annak lényegesen rosszabbak a feltételei.

A cikk itt folytatódik tovább.

Címlapkép: Getty Images