Magánkézbe került 1237 kilométernyi hazai autópálya: mutatjuk, mikről döntöttek most

MTI 2022. augusztus 25. 14:01
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését átadja az állam öt különböző társaságnak szeptember elejétől - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön.

A Magyar Közút közleménye szerint így az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt., az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. és a MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. veheti át az üzemeltetést.

Tájékoztattak továbbá arról is, hogy a Magyar Közút továbbra is üzemeltetni fog 291 kilométernyi gyorsforgalmi utat. Ezen felül a jövőben továbbra is ellátja 31 ezer kilométernyi, településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékút fenntartási feladatait.

A településeken belüli utak többségét, összesen több mint 140 ezer kilométernyi utat a jövőben is a helyi önkormányzatok kezelnek. Budapesten belül a fő- és tömegközlekedési útvonalak a fővárosi önkormányzathoz (a Budapest Közút Zrt. a fővárosi önkormányzat cége), a többi út pedig a kerületi önkormányzatokhoz tartozik ezt követően is - írták.

Címlapkép: Getty Images