Fontos bejelentést tett az Agrárminisztérium: így alakul át az alaptámogatás

HelloVidék 2022. augusztus 27. 11:00
Az Agrárminisztérium a 2023-tól induló Közös Agrárpolitika (KAP) keretében a környezeti, klímavédelmi és biodiverzitás szempontjából értékes területeknél is elérhetővé teszi a mezőgazdasági területek után fizetendő alaptámogatást.

A szaktárca szerint ez a változás százezer hektáron ösztönzi a gazdálkodókat arra, hogy megőrizzék a mezővédő erdősávokat, a mezsgyéket, a vízfolyások parti sávjait, a vizenyős vagy éppen a szikes területeiket. A fenntarthatóbb mezőgazdasági termelés ösztönzése tehát már a támogatásra jogosult területek kijelölésénél megkezdődik annak érdekében, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás javítsa a mezőgazdálkodáshoz kapcsolódó ökoszisztémák állapotát.

A KAP stratégiai tervekről szóló uniós rendelet alapján – szakítva a több évtizedes tiltással – lehetővé vált, hogy a „támogatásra jogosult hektár” fogalmába ezen túl beleértsük azokat a művelés alatt nem álló területeket, illetve tájképi elemeket, amelyeket:

  • helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) vagy az agrár-ökológiai program (AÖP) keretben kell fenntartani,
  • más kötelezettségek miatt korábban (pl. Natura 2000 előírások, erdősítés stb.) nem feleltek meg a támogatható hektár fogalmának,
  • korábban szántóként vagy gyepként hasznosítottak, de a jövőben átalakítják fás sávvá, vizes élőhellyé vagy a fent felsorolt területtípusok bármelyikévé.

A 2022. december 31-ig tartó időszakban az uniós szabályok alapján a területalapú támogatás csak a mezőgazdaságilag művelt területeken vehető igénybe, ahol úgynevezett minimumkövetelményeket be kell tartani. Ezek az előírások segítették ugyan a mezőgazdasági területek kultúrállapotban tartását, például a túlzott gyomosság elkerülését, ökológiai szempontból azonban nem minden esetben kedvezőek. Az elmúlt évtizedek gyakorlata azt mutatta, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelést, illetve a minél nagyobb támogatható terület elérését ösztönző uniós támogatási rendszer nem kedvezett a táblaszegélyek, mezővédő sávok, vízjárta területek vagy éppen a belvizes foltok megőrzésének.

Az új intézkedéssel az Agrárminisztérium mintegy százezer hektárral növelné a támogatható területeket. Ezzel biztosítható, hogy az alapszintű területalapú jövedelemtámogatás ne késztesse a termelőket a termőterületek ésszerűtlen növelésére a nem termelő területek terhére, sőt ösztönözné a termelés megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodását.

Címlapkép: Getty Images