Kiderült, ezekben az ágazatokban a legveszélyesebb dolgozni: a tiéd köztük van?

HelloVidék 2022. augusztus 30. 17:02
Oroszlánidomár, űrhajós, tűzoltó vagy katona – ezek jutnak az ember eszébe, mikor veszélyes szakmákról hall. Pedig a valóságban ennél jóval hétköznapibb munkák hordozzák a legtöbb veszélyt a munkavállalókra nézve. Az elmúlt évek statisztikáit számításba véve munkavédelmi szempontból az építőipart, a mezőgazdaságot, állattenyésztést, a raktározás-szállítmányozást és meglepő módon az egészségügyi ágazatot nevezte meg a Technológiai és Ipari Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya a veszélyességi Top 5 lista összeállításakor.

Az ötösből az építőipar áll az élen, ebben a szektorban következett be a legtöbb halálos, vagy súlyos sérüléssel járó munkabaleset az elmúlt években. A mezőgazdaságban és állattartásban a gépekkel való munka és a rendkívüli fizikai megterhelés vezet legtöbbször a balesethez, de az állatok maguk is sokszor a baj forrását jelentik. Az egészségügyben dolgozókra is sok veszély leselkedik – a balesetveszély mellett az egészségkárosító kockázatok is jelentősek. A szállítmányozásban és raktározásban pedig az anyagok mozgatása, a nem megfelelő módon használt munkaeszközök, gépek jelentik a legnagyobb veszélyt.

A legjobb módszert a védekezésre a megelőzés jelenti. Általánosságban a megfelelő szakképzettségűek alkalmazása, a rendszeres munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok, a munkavédelmi oktatás és a rendszeres ellenőrzés jelenti a legjobb garanciát, illetve ha a munkáltató biztosítja a biztonságos munkavégzés feltételeit – mondja a Minisztérium, amely jelenleg a biztonságos munkavégzésről szóló kampányt is folytat „Legyen oké a munka” címmel annak érdekében, hogy felhívja mind a munkavállalók, mind a munkáltatók figyelmét a munkabiztonsággal kapcsolatos szabályokra és előírásokra.

Címlapkép: Getty Images