Jól is kijöhetünk a válságból: ez lehet a megoldás a magyaroknak a termelők szerint

HelloVidék 2022. szeptember 12. 12:02
Ahogy a teljes magyar agrárszektor, úgy a paprikatermesztők számára is komoly kihívásokat hozott az elmúlt egy év: az aszály, a drasztikus energiaár-növekedés, a hatalmas infláció közvetlenül befolyásolta az eredményeiket. Ugyanakkor a gazdasági válság okozta helyzet a magyar gazdák számára akár kedvezően rendezheti át az európai felvevőpiacot – derült ki, a közel ötszáz főt tömörítő DélKerTÉSZ (Délalföldi Kertészek Szövetkezete) által szervezett XI. Magyar Paprika Napján Szentesen. A szakmai konferencián szó volt a termálvizes öntözés fejlesztésének szükségességéről, az agráriumi támogatásokról, illetve a hajtásos, talaj nélküli gazdálkodásban rejlő lehetőségekről.

A magyar mezőgazdasági szektor már évek óta számos nehézséggel küzd: egyrészt a klímaváltozás folyamatos kihívás elé állítja még az üvegházi és a fóliás termelést is, másrészt az elmúlt két évben a koronavírus-járvány gazdasági következményei is hatással voltak az iparágra. Idén az aszály, a vízhiány és a szomszédos háború okozta gazdasági válság, az inputanyagárak növekedése és hiánya okozza a legnagyobb problémát a termelésben. Mivel a frisspiaci zöldségek előállítása víz nélkül elképzelhetetlen, a magyar mezőgazdaság számára a következő évek legfontosabb kérdése a vízellátás fejlesztése és az időjárás szélsőségeinek ellenálló növények termesztésének biztosítása lesz – hangzott el a XI. Magyar Paprika Napján Szentesen.

Alattunk a megoldás

Az újabb aszályos nyár azt bizonyította, hogy rövid és hosszú távon egyaránt kulcskérdés az öntözővíz biztosítása, a felszín alatti és feletti vizek hasznosítása

- hangsúlyozta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke. - A magyar termelők, így a DélKerTÉSZ számára nemzetközi szinten is versenyelőnyt nyújt a termálvíz, amelyet fűtött körülmények között termelő üvegházi és fóliás termelésben tudnak hasznosítani a gazdák.”

A termálvíz hatékony felhasználása kiemelten fontos feladat a következő időszakban országos szinten is. Tarpataki Tamás az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a minisztérium kiemelt célja a geotermikus adottságok kiaknázása, hiszen jelenleg csupán a lehetőségeink 10-15 százaléka hasznosul.

Karcsú József környezetkutató előadásában kiemelte, Magyarország termálvíz-hőenergia hasznosításában az ötödik a világon, a hazai szinten legjelentősebbnek számító Szentes környéki geotermikus energia felhasználása pedig nemzetközi összehasonlításban is említésre méltó, hiszen itt található Európa legsűrűbb geotermikus mezője, valamint a második legnagyobb, geotermikus energiára építő fűtési rendszere.

Precíziós, víztakarékos öntözési rendszerek

Az alföldi szövetkezet vezetője, Nagypéter Sándor hozzátette, hogy a vízellátáshoz köthető fejlesztések mellett továbbra is a legkorszerűbb technológiákat célszerű alkalmazni, melyek során a legvíztakarékosabb öntözési technológiákkal kell a növények vízellátását biztosítani. A hatékony termelés másik kulcsa, hogy minél nagyobb rezisztenciával rendelkezzenek a vetőmagok. A megfelelő vitalitás és terméshozam eléréséhez egyre nagyobb szükség van a termésfokozó alternatív készítmények, biostimulátorok alkalmazására is. Idén a kártevők száma fokozódott a növényházakban is, ugyanis nem találták meg a szántóföldön a táplálékot az időjárási körülmények miatt. A hajtatott növénytermesztés a természeti körülmények miatt évről évre összetettebb és folyamatosan fejlődő kertészeti tudást igényel, mint korábban.

Támogatások és energiaválság

A konferencia kiemelt témája volt a kertészeti ágazat jövője, fejlődési lehetőségei a jelenlegi gazdasági helyzet tükrében. Az Agrárminisztérium 2020-tól 319 milliárd forint támogatást ítélt a szektornak, melynek jelentős részét kertészeti üzemek megújítására és precíziós fejlesztések támogatására fogják fordítani. A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 50 milliárd forintot ítélt a minisztérium.

A támogatások mellett a legfontosabb, hogy a növekvő termelési és szállítási költségeket érvényesíteni tudják a termelői árban.

Bár a korábbi években is lényeges szempont volt, az idén sokkal nagyobb hangsúlyt kap az energiafelhasználás és az energiaár, főképpen a fűtött körülmények között termelő fóliasátras, üvegházas termelésnél

- mutatott rá Nagypéter Sándor hozzátéve: „a gazdáknak, ezen belül a DélKerTÉSZ termelőinek segítséget nyújtana egy olyan szabályozás, amely egy úgynevezett kedvezményes mezőgazdasági energiaárat biztosítana. Így tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá válhatnak az energiakiadások és hatékonyabbá tehető a termelés.

Közelebb vagyunk

A mostani helyzet nemcsak kihívásokat, de lehetőségeket is hozott számunkra

- árulta el Nagypéter Sándor. A hajtatott paprika és paradicsomfélék további külpiaci terjeszkedése és az alternatív fehérjeforrások – zöldborsó és csemegekukorica – iránti kereslet felfutása stratégiai szempontból is kitörési pont lehet a jövőben. Az üzemanyagok drágulása miatt a korábban bevett ellátási láncokon való szállítás drágább lett, például Észak-Afrikából magasabb áron juthatnak el a zöldségek a nyugat-európai piacokra.

A válság alatt tovább kell folytatni a fejlesztéseket, mind a termelés, mind pedig a logisztika és kereskedelem terén. A termelőknek a jövő szezonban is termelni kell, hogy a már jól kiépített piacokon továbbra is ott tudjunk lenni és a válság kilábalását követően a vevőink még inkább ragaszkodjanak termékeinkhez.”

A DélKerTÉSZ-ről

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és közel 500 szövetkezeti tagjának - szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – termelő tevékenységét fogja össze. A DélKerTÉSZ a legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezet Magyarországon. A kínálat nagy részét a paprikafélék (étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika) alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek.

Címlapkép: Getty Images