Horror rezsire készülhetnek azok, akik ezt nem lépték meg: milliókat érhet egyetlen papír

Pénzcentrum 2022. szeptember 28. 08:34
Rengeteg többgenerációs házban élő kapta már kézhez azt az igazolást, amely több rezsicsökkentett árú gázmennyiségre jogosítja az ingatlant. A Pénzcentrum szakértők segítségével járt utána annak, hogy ingatlanpiaci szempontból milyen előnyökkel járhat a rezsikedvezményre jogosító igazolás.

Szeptember elején jelent meg a rendelet, amely megváltoztatta a rezsiemelés szabályait. Ennek értelmében azok a jogilag egy ingatlanon élő, egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek (magyarul a többgenerációs házban élő családok, vagy azok akik például egy telken, de külön-külön házban élnek) többszörösen (a rendelet szerint egy ingatlanon belül maximum 4-szer) is igénybe vehetik majd a továbbra is rezsicsökkentett áron elérhető gázmennyiséget, azaz havonta 144 köbmétert.

Ahogy a Pénzcentrum cikkéből kiderült, a papír megléte vagy nemléte akár tízmilliós különbséget is okozhat ezeknek az ingatlanoknak az áraiban. Illetve az is könnyebb helyzetbe kerülhet, aki szabadulna a nagyméretű házától, mert a szakemberek szerint az igazolással jelentősen csökkenthet az eladás időintervalluma.

Hol lehet hozzájutni ilyen igazoláshoz?

A szükséges igazolást a lakrészek számáról a település jegyzője állítja ki, azt viszont már a fogyasztónak kell eljuttatnia a szolgáltatóhoz. De vajon az ingatlanpiacon is előnyt jelenthet, ha egy többgenerációs ház jogosult az új rezsikedvezményre? A Pénzcentrum most szakértők segítségével járta körbe a kérdést.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images