Milliós büntetésre számíthatnak, akik ezt elmulasztják: lecsapott a NAV

HelloVidék 2022. október 5. 19:01
Tavaly még minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A nyáron a balatoni forgalom újra felélénkült, a NAV revizorai idén is ellátogattak a térség népszerű helyszíneire. Júliusban és augusztusban a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat, a nyárhoz kapcsolódó szolgáltatásokat és a szálláshelyeket ellenőrizték.

A revizorok többek között a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, az online pénztárgépek szabályos használatát és a készpénzkészlet kezelését vizsgálták, több mint 4000 alkalommal. A NAV már évek óta előre jelzi az ellenőrzéseit a honlapján, az Adótraffipax rovatban.

A balatoni akcióban évek óta csökken a mulasztók aránya. Idén az összes ellenőrzés csupán 14 százaléka zárult megállapítással, 2019-ben ugyanez az arány 25 százalék volt.

A visszaeső vállalkozások magasabb, akár milliós bírságra is számíthatnak, mint például az a cég, amely az elmúlt 3 évben ötödik alkalommal mulasztotta el a nyugtaadást. Eddig mintegy 57 millió forint bírságot szabott ki a hivatal a szabálytalanságok kapcsán.

A bírság mellett egyéb szankciót is kockáztat, aki vét a szabályok ellen. Két, egyébként megbízható minősítésű vendéglátóhely a nyugtaadás elmulasztása és a be nem jelentett alkalmazottak miatt kikerült a kedvező, kiva szerinti adózásból.

A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésekre is számíthatnak.

Címlapkép: Getty Images