Itt a rezsicsökkentő támogatás: ingyenpénz ütheti most a magyar tanyán élők markát

MTI 2022. október 6. 13:33
A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívásnál folyamatosan születnek a támogatói döntések - hangsúlyozta csütörtöki közleményében az Agrárminisztérium (AM).

A napokban 178 kedvezményezettnek küldték meg a támogatói okiratot a 2017-ben megjelent és azóta folyamatosan elérhető, "Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései" című kiírás keretében.

Ezzel újabb 700 millió forintot meghaladó támogatás segíti a tanyán élőket. A konstrukció keretében a tanyákon megvalósuló háztartási léptékű villamos energia- és vízellátás kiépítését célzó, illetve szennyvízkezelési fejlesztések támogathatók - emlékeztetett az AM.

A szeptember 20-i módosítással 7 új szakasszal bővült a pályázati felhívás, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 5. napjáig lesz lehetőség. A hosszabbítással a tanyán élők életkörülményeinek javításához tehát továbbra is biztosított a pályázati lehetőség - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

Címlapkép: Getty Images