Elégedetlenek a nyugdíjasok: így viszi el a nyugdíjat az emeléssel együtt az infláció

HelloVidék 2022. október 7. 10:00
Elégedetlenek a nyugdíjasok az emeléssel, hiába nő a jussuk, simán elviszi az infláció Idén összesen 13,4 százalékkal emelkedik az időskori ellátások összege a januári és júliusi kiegészítéssel együtt úgy, hogy csak augusztusban 15,5 százalékkal nőttek az árak.

Elégedetlenek a nyugdíjas szervezetek a nyugdíjkiegészítés mértékével, attól tartanak, hogy az idősek jelentős részének tovább romlik az életminősége – mondta a Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke, Hegyesiné Orsós Éva.

A Magyar Közlönyben megjelent a nyugellátások és egyes más ellátások 2022. november havi kiegészítő emeléséről, illetve a nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet. E szerint november elsejétől (2022. január 1-i visszamenőleges hatállyal) 4,5 százalékkal nő az ellátások összege. A nyugdíjprémiumot pedig a 4 százalékos GDP növekedéshez igazította a kormány, így annak maximális összege legfeljebb 10 ezer forint lesz.

A törvény szerint, ha az infláció év közben a várakozásoknál magasabban alakul, akkor novemberben pótlólagosan és visszamenőlegesen a valós szinten kell emelni a nyugdíjakat a január-augusztusi inflációs adat figyelembevételével. Idén januárban már volt egy 5, júliusban pedig egy 3,9 százalékos emelés, tehát eddig 8,9 százalékkal nőtt az ellátások mértéke. A most közzétett rendelettel viszont a novemberi emelés 4,5 százalékos.

Hegyesiné Orsós Éva úgy véli, hogy semmi ok a örömre. Az, hogy idén mindössze 13,4 százalékkal nő az ellátások összege, csupán azt jelenti, hogy a kormány alábecsülte az idén várható infláció mértékét. Emlékeztetett arra, hogy Varga Mihály nemrég maga beszélt egy rendezvényen arról, hogy az infláció november-decemberben tetőzhet 20 százalék fölött.

És mivel semmi nem utal arra, hogy a most bejelentett emelést újabb követné, ez azt jelenti, hogy egy 100 ezer forintból élő nyugdíjas zsebéből havi 1600 forintot vesz ki a kormány. Ez éves szinten 19.200 forintot jelent. De még ennél is fontosabb, hogy ha ennyivel magasabb lenne a nyugdíjas ellátása, akkor a jövő januári kötelező emelésnek is ez adná az alapját.

Címlapkép: Getty Images