Jönnek a gigaszámlák: közel 150 ezer magyar maradt ingyenes egészségügyi ellátás nélkül

HelloVidék 2022. október 24. 10:01

Rengetegen veszítik el a biztosításukat, másfél év alatt két és félszeresére nőtt azok száma, akiknek teljes díjat kell fizetni a kezelésért és gyógyszerért. Van orvos, aki ellátja őket, de a patikában biztosan nem tudnak fizetni - írta a Népszava.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a Népszava kérdésére közölte, hogy október közepén mintegy 141 ezer olyan adós volt, akinek azért érvénytelenítették a taj-számát, mert hat hónapnál régebben tartozott az egészségügyi szolgáltatási járulékával. Erről a körről legutóbb tavaly márciusban Tállai András államtitkár egy parlamenti válaszában közölt adatot, akkor még mindössze 55 ezren voltak. Tehát, összegzett a lap:

Mennyit kell fizetni?

Az egyes beavatkozások tarifái szolgáltatónként eltérhetnek. A kórházak, szakrendelők ugyanis saját maguk szabhatják meg a térítési díjaikat. Így az egyes intézmények dönthetnek úgy, hogy csak annyit számláznak a biztosítás nélkülieknek, amennyit a NEAK-tól is kapnának, de úgy is, hogy annak többszörösét is. A közzé tett szabályzatukban meghatározhatnának akár nulla forintos térítési díjkategóriát is, ám a gyakorlatban ilyet nem találtunk.

Az egyik nagy centrum kórház vezetője a Népszavának azt nyilatkozta, hogy valóban előfordul, ha nem is túl gyakran, főként a toxikológián, hogy biztosítás nélküli (barna tajos) páciens. Számukra egy-egy „méregmentesítő kezelés” számlája több millióra is rúghat.

Egy másik szakrendelő vezetője szerint az ő pácienseikről már a regisztrációs pultnál kiderül, ha nincs érvényes taj-számuk. Ebben az esetben erről szóbeli és írásos tájékoztatást is adnak nekik arról, hogy fizetniük kell a vizsgálatokért. Ha ennek ellenére is kérik az ellátást, akkor számlát kapnak róla. Van, aki nem tudja vállalni

A szakrendelő vezetője még elmondta, hogy a nagyon szegények, hajléktalanok és sok más, például szociálisan rászoruló ellátása ugyan bürokratikus, de rendezett.

Címlapkép: Getty Images