Bűnszervezetet tartóztattak el Pécsen: közel egymilliárd forintot csaltak el

MTI 2022. október 27. 13:02

A költségvetésnek közel egymilliárd forint kárt okozó, fiktív számlák kiállítására szakosodott bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság csütörtökön - közölte a Pécsi Törvényszék.

Közölték: a bíróság bűnszervezetben - részben bűnsegédként, részben felbujtóként - üzletszerűen elkövetett, több rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és több rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt egy hónapra rendelte el a banda tagjainak letartóztatását.

A gyanúsítottak által működtetett, fiktív számlázással foglalkozó bűnszervezet 2020 nyara óta megszakítás nélkül szolgált ki jellemzően Baranya, Somogy, Tolna megyében működő gazdasági társaságokat azért, hogy azok a bűnszervezeti cégektől befogadott számlák áfatartalmával jogosulatlanul csökkenteni tudják az ebben az adónemben keletkezett fizetési kötelezettségeik összegét. A banda megrendelés alapján állította ki a számlákat, ezzel nyolc gazdasági társaság majdnem egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek.

A gyanúsítottak egyike többszörösen büntetett előéletű, vele szemben számos más büntetőeljárás is folyamatban van, míg a többiek büntetlen előéletűek, azonban szökésük, elrejtőzésük, további bűncselekmények megelőzése érdekében intézkedtek velük szemben is.

Az ügyész, valamint két gyanúsított és védőik a bíróság végzését tudomásul vették, míg hat gyanúsított és védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést.

Címlapkép: Getty Images