Bezár a neves vidéki iskola: mi lesz így a közel száz hátrányos helyzetű diákkal?

HelloVidék 2022. november 4. 10:04

Újabb iskola zár be, most a nagybajomi Kolping-iskola. A Sonline információi szerint az intézmény fenntartója visszaadja az iskolaépületet a katolikus egyháznak. A kollégium húsz lakója Csurgóra költözik, a kiskorpádi pék-cukrász tanműhely és a nagybajomi kőművesképzéshez szükséges berendezéseket, eszközöket szintén elviszik a dél-somogyi anyaintézménybe.

Ahogy a portál írja, az intézményben többségben óraadó tanárok tanítottak, akiktől a lap azt is megtudta, hogy eddig helyettesítésekkel sikerült csak megoldani a tanárhiány okozta nehézségeket. A történtek után a hat-hét, állandó állományban lévő pedagógus Csurgón folytatja a tanítást.

Mint írják, a csurgói Kolping-iskola intézményvezetője, Vargáné Nagy Viola annyit mondott a bezárás kapcsán, hogy

szülő-, előtte diákfórumot tartottak, de a sajtónak nem kíván nyilatkozni ebben az ügyben.

A most bezárt intézménybe közel száz hátrányos helyzetű diák járt. Többségük nevelőszülőknél, anyaotthonban és mélyszegénységben élő családok gyerekei többnyire Nagybajom, Kaposvár és Marcali környékéről. A lap szerint, azok a diákok, akiknek a szülei vállalták, ezen a héten már a csurgói iskolában folytatják a tanulmányaikat.

Címlapkép: Getty Images