Friss hírek érkeztek az árstopos termékek bővítéséről: ezt tervezi most a kormány

Pénzcentrum 2022. november 7. 20:22

Fontos dologról beszélt ma este, az Inforádió Aréna című műsorában Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.

A miniszter elárulta, hogy a kormány a következő napokban dönthet az élelmiszer-árstop kiterjesztéséről más termékek esetében. Ezzel kapcsolatban már konkrét tervek vannak, amelyeket megosztott a hallgatókkal.

A jelenlegi árstopok biztosan maradnak a benzin, gázolaj és az élelmiszerek esetében, a kamatstopnál pedig a következő év közepéig. Hozzátette: ezek sorsát az infláció fogja meghatározni, ami még nem tetőzött, év végére akár a 25%-ot is megközelítheti. Az elemzők azonban most ennél lényegesen alacsonyabb, 21-22%-os csúcsra számítanak az év végén.

A miniszter beszélt az inflációról is: szerinte megnyugodtak a piacok, a dollár paritás körül stabilizálódott az euróval szemben, a gáz- és árampiacon is az látszik, hogy talán egy stabilabb középtávú szintre álltak be az árak – mondta Nagy Márton.

A világpiaci gázárak esetében szerinte sikeres volt a spekulatív befektetők kiszorítása a piacról, ez akár 50-70 euróval is csökkenthette a tőzsdei árakat. Nagy Márton szerint az USA gazdasága várhatóan nem fog recesszióba csúszni, miközben az eurózóna esetében most 80-90% annak valószínűsége, hogy lesz egymást követő két negyedévben GDP-visszaesés. Ez ugyanakkor nem jelenti automatikusan azt, hogy a magyar gazdaság is recesszióba süllyed, de egyelőre nem látszik ennek a veszélye, mivel a magyar kivitel jelentős része ma már exportként értékesül.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi