Rossz hírt közölt a Nébih: már ebben a megyében is szedi áldozatait a gyilkos kór

HelloVidék 2022. november 7. 19:03

Csongrád-Csanád megyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma két lúdtelep állatainál. Az érintett állományok felszámolása már a betegség gyanúja alapján lezajlott és az egyéb járványvédelmi intézkedéseket is elrendelte a hatóság. A járványhelyzethez igazodva a Nébih laboratóriuma is módosította a mintakezelés rendjét.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A kitörésben érintett gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások.

A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába.

A kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

Címlapkép: Getty Images