Ismét lecsaptak az unokázós csalók: több mint 9 millió forintot csaltak ki idősektől

MTI 2022. november 17. 16:04

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint egy külföldről irányított bűnszervezet tagjaként pénzt és ékszereket csalt ki idős emberektől - közölte a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a bűnszervezet külföldön tartózkodó - azóta már szintén letartóztatásban lévő és kiadatásra váró - tagjai magukat a sértettek lányának, fiának kiadva hívtak fel négy idős szombathelyi embert azzal, hogy gyerekeik balesetet okoztak, ami miatt nagy összegű kártérítést kell fizetniük.

A csalók módszeréhez tartozott, hogy a beszélgetés során a hívó fél átadta a telefont a társának, aki rendőrként, mentősként bemutatkozva megerősítette a bűntársa által elmondottakat

- tartalmazza az ügyészség közleménye.

Hozzáfűzték: az elkövetők "kárrendezés" címén 3 millió forint és 4,5 millió forint közötti összegeket kértek az idős emberektől, akik összesen több mint 9 millió forintot, illetve ékszereket adtak át vádlottnak, akinek futárként az volt a feladata, hogy átvegye a megtévesztett sértettektől a pénzt és az értékeket, és annak nagyobb részét külföldre juttassa.

A közlemény szerint az ügyészség a vádemelés során végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől való eltiltás és vagyonelkobzás kiszabását indítványozta az ügyben első fokon eljáró Szombathelyi Járásbíróságon.

Címlapkép: Getty Images