Négymilliárdos áfacsalók buktak le: ebben a vidéki nagyvárosban működött a számlagyár

MTI 2022. december 2. 18:05

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken,

Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat.

A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás - köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság - fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője irányította.

A főügyészség negyvennégy személlyel szemben, köztük a bűnszervezet tíz tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre és végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

A főügyészség további tizenkét elkövetővel egyezséget kötött, velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Címlapkép: Getty Images